Szállodaavatás Kecskeméten

Ünnepélyes keretek között adták át Magyarország első Four Points by Sheraton szállodáját május 23-án Kecskeméten. 

A beruházás összértéke meghaladta a 3,5 milliárd forintot, amelyből összesen 723 millió forint uniós támogatás. A Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont ot a Starwood szállodalánc tagjaként, az Interstate Hotels & Resorts fogja üzemeltetni.

A megnyitó ünnepség előtt sajtótájékoztatót tartottak és a szakújságíróknak bemutatták a szállodát, amely 136 komfort szobából, penthouse lakosztályból áll. Wellness-, fitnesz-részlegben úszómedence, jacuzzi, infra-, bio-, finn szauna, gőzkabin, merülőmedence, jégkút és tágas pihenőtér található. Bistorant éttermében egyszerre 200 főt tudnak megvendégelni. Egyedülálló a ház 480 fő befogadására alkalmas konferenciaközpontja, amelyben összesen 1400 négyzetméteren egy három részre szekcionálható bálterem és 6 szekcióterem van.

A tájékoztatón, majd az ünnepélyes átadáson is elhangzott, hogy ennek a beruházásnak a sikere azt mutatja, hogy lehet összefogással álmokat megvalósítani. Zombor Gábor, Kecskemét város polgármestere arra volt büszke, hogy a válság ellenére Kecskemét folyamatosan fejlődik, Pintyőke Marcell, a KÉSZ Csoport Marketing igazgatója
pedig arra, hogy a beruházásnak köszönhetően a KÉSZ Csoport kecskeméti ipari parkjában meglévő 200 munkahely mellett 43 új munkahely jött létre. Az új hotel a munkahely-teremtés mellett illeszkedik a kecskeméti autóipari beruházások koncepciójához is.

Csepreghy Nándor, fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a szállodát sikertörténetként említette, és azt hangsúlyozta, hogy a beruházó a tervet a vállaláson túl is kiegészítette, amikor még egy szintet épített fel.

Thomas Willms, a Starwood Hotels and Resorts alelnöke, közép-kelet-európai regionális igazgatója az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy a 30 országban hozzávetőlegesen 160 tagot számláló Four Points by Sheraton a Starwood Hotels & Resorts Worldwide Inc. szállodaláncban kifejezetten business szállodákat üzemeltet. A Starwood Hotels and Resorts Worldwide, Inc. a világ egyik vezető turizmussal és szállodaiparral foglalkozó vállalata, amely 100 országban 1 112 létesítménnyel rendelkezik. Saját és üzemeltetett ingatlanjain keresztül 154 000 alkalmazottnak ad munkát. A Starwood Hotels egy teljesen integrált tulajdonos, üzemeltető és franchise szolgáltató a szállodák, üdülők és a lakóhelyek területén, ahol a következő nemzetközileg elismert márkákkal van jelen: St. Regis®, The Luxury Collection®, W®, Westin®, Le Méridien®, Sheraton®, Four Points by Sheraton®, Aloft®, és ElementSM®.

Varga Mihály, a KÉSZ Csoport elnöke hangsúlyozta, hogy büszke a KÉSZ Csoport és a Starwood együttműködésére. - Így jöhetett létre a Four Points by Sheraton Kecskemét. Ezzel a beruházással egy olyan létesítményt hoztunk létre, amely magában foglalja Kecskemét összes értékét is - mondta.

Külön kiemelte, hogy a Four Points by Sheraton Kecskemét a nemzetköziség mellett büszkén hirdeti a magyar kultúrát is. Minden szobát a Magyar népmesék animációs filmsorozat epizódjaiból készített képi kollázsok díszítik, a hotel kertjébe pedig kecskeméti barackfákat ültettek. A barackfa motívumok visszaköszönnek a lobby díszítésében is. A külföldön már bevált protokollnak megfelelően a szálloda vezetése a mindennapi működéshez szükséges alapanyagok beszerzésénél a hotel vonzáskörzetében élő hazai termelőket részesíti előnyben.

Polgár Tibor, a szálloda igazgatója a szálloda értékeit hangsúlyozta, a minden szobában 40 colos tévét, az üzletemberek számára fontos vasalódeszkát és vasalót, a speciális ágyat, az antiallergén szobákat. Véleménye szerint a szálloda az üzletemberek számára megad minden kényelmet, az itt dolgozó emberek teszik egyedivé a szállodát kedvességükkel, mosolyukkal, jó munkájukkal.

Az ünnepségen kedves meglepetésre is sor került: Varga Mihály és Zombor Gábor még a projekt indulásakor cserélt egymással nyakkendőt, azzal az ígérettel, hogy majd az átadáskor visszacserélik. Ez most, az ünnepélyes szállodaavatón megtörtént.


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.