A projekt szervezői az előadások tervezett helyszínén, az Anna báloknak is otthont adó díszteremben tájékoztatták a sajtót terveikről. A kezdeményezés szervesen illeszkedik a város és a szállodának otthont adó patinás épület hagyományaihoz - hangsúlyozta Lengyel Ernő tulajdonos-igazgató. A hagyományokat követik abban is, hogy az előadások vacsoraestekkel zárulnak, melyeken a művészek is részt vesznek a nézők társaságában. Abban bízik, hogy a különleges programot kedvezően fogadják mind a szűkebb térségben, mind országosan, és a következő sorozatnál már bővíteniük kell a kínálatot. Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója többek között arról szólt, exkluzív helyszínhez megfelelő darabokat választottak, kiváló művészek közreműködésével. Abban bízik, hogy hasonló közönséggel párosulva különleges előadások születnek. Az első előadás főszereplője, Szacsvay László izgalommal készül a fellépésre, és még inkább a közönséggel való találkozásra. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben enyhén szólva sem sikerültek ezek igazán jól. De ezen a helyszínen talál visszatudják hozni azt a világot, ami a két világháború közötti színházi élet fontos eleme volt. A négy produkció közül az első Müller Péter Szomorú vasárnap című darabja lesz november 21-én Szacsvay László, Götz Anna, Sashalmi József és Egyed Brigitta fellépésével. A folytatásban a Marió és a varázslót, a Botrány az operábant és a Pesti Magyar Színház vendégjátékaként A csütörtöki hölgyek című darabot láthatják a nézők. Cserép Béla, a szálloda vezetője azt reméli, hogy az exkluzív program tovább erősíti az Anna Grand Hotelről kialakult pozitív képet, és a törzsvendégeken kívül találnak olyan új rétegeket, amelyeknek az igényük és az anyagi erejük is megvan az ilyen szórakozáshoz. A négy darabra szóló bérlet 15-20 ezer forint közötti áron kapható. Az ár színházi előadás mellett magába foglalja egy komplett vacsora árát is.
Színház a szállodában
A szálloda jelmondata, a klasszikus elegancia jegyében bérletes színházi előadássorozatot indít a balatonfüredi Anna Grand Hotel a veszprémi Pannon Várszínházzal közösen, a füredi önkormányzat támogatásával.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája
A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén
2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás
Új név, új arculat, új lehetőségek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.