Tombol a szállodaépítési láz az Emirátusokban

Dubaj és Abu Dhabi mellett több kisebb emirátus is a turizmus felé kacsingat az utóbbi időben, sorra épülnek a luxusszállodák az Arab-öböl partján. Munkatársunk Ajmanban járt a negyedik ötcsillagos hotel megnyitóján.

Ajman a hét arab emírség legkisebbike, Dubaitól Sharjah emírség választja el. Rendezett, szép homokos tengerpartja 40 kilométer hosszú. A part mentén, akár csak Abu Dhabiban, sorra épülnek az új luxusszállodák.

A most megnyitott Fairmont Ajman Hotel a negyedik ötcsillagos a legkisebb emírségben, 14 emeletén 252 szobával. Tágas terek, sok családi szoba, éttermek sora, bárok, számos időtöltési lehetőség, 200 méternyi közvetlen homokos tengerpart, vízisportok, minden adott a zavartalan pihenéshez. Emellett incentív csoportoknak is számos programlehetőség kínálkozik. A hotel minden szobája az Arab-öbölre néz.

Érdekes, már fogadnak vendégeket, pedig még folyik az építkezés. Volt olyan reggel, hogy 8 óra után beindultak a betonfúrók. Egyik éjjel kétszer is visító, magas frekvenciás hang ébresztette a lakókat, megszólalt a vészjelző rendszer. A német vendégek, ahogy ezt tanulták, rögtön levonultak a recepcióra, pizsamában. Még nincsen készen a felső (14-ik) emeleten a két penthouse lakás, amelyek a teljes felső szintet elfoglalják, és a ház legszebb, török specialitásokat kínáló étterme is majd csak a nyáron nyit.

Dubaj és Ajman tekinthető az italfogyasztás és az öltözködés terén a leginkább megengedőnek, a többiekben szigorúbb szabályokat követnek.

A hotel Dubaj két nemzetközi repülőterétől és városközponttól jó egyórányi távolságra fekszik autóval. A Fairmont Ajman naponta shuttle járattal viszi be Dubajba a nézelődni, vásárolni vágyókat.

A hotel közelében, 10 perc sétára található egy látogatásra mindenképpen érdemes gyűjtemény, az Ajman Múzeum, egy több évszázados erődítményben. Itt gazdag helytörténeti anyag mutatja be sok tárgyi emlékkel a környék öltözködési, mesterségbeli, oktatási, katonai, családi és lakásviszonyait. Egyetlen óra alatt bejárható a légkondicionált kiállítás, a belépőjegy ára mindössze 5 dirham, vagyis 350 forint, annyi, mint egy villamosjegy a dubaji metrón.

A Fairmont szállodaláncnak az FRHI Holding a tulajdonosa, amelyhez száznál több szálloda, a Fairmontok mellett a Raffles és a Swissotel márkák tartoznak. A Fairmont az Egyesült Arab Emirátusokban Abu Dhabiban, Dubajban (ebből egyik a városban, a másik a Pálma szigeten), Fujairah emírségben és most már Ajmanban rendelkezik szállodával.

Az Emirátusokban két légitársaság is közlekedik Magyarországról, a Wizz Air az Al Makhad International Airportra (DWC) repül. Ez a reptér távolabb esik a várostól, mint a másik, a Dubai International Airport (DXB), ahová az Emiratesszel repülhetünk Budapestről, szintén közvetlen járattal.


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.