Megújult Pullman-világ: új márkanyelv, új élmény

A bejelentést az új globális eseményplatform, a Pullman xChange sikeres nemzetközi debütálása előzte meg, amely merész ötleteket és új perspektívákat kínál a vezetők, alkotók és innovátorok számára. A márka Magyarországon a Pullman Budapest Hotellel van jelen.

 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A most bejelentett átalakítás – amely középpontjában a csere áll – új fejezetet nyit ebben a hagyományban: a Budapesten tavaly óta jelen lévő házat a mai utazók változó ritmusát tükröző, dinamikus társadalmi színtérként fogalmazza újra.

Az új márkanyelv markáns kifejezője a Pullman Portál. A Pullman örökségének vasúti alagútjaiból ihletet merítő bejárat jelzi az átmenetet a Pullman világába. Minden portál merész építészeti jelképként funkcionál – globálisan is felismerhető, de az anyagok, formák és színek révén lokálisan újraértelmezett. A vendégek a Pullman Portállal a Pullman Dubai Jumeirah Lake Towers szállodában ismerkedhetnek meg, míg a közelgő megnyitások – köztük a Pullman Perth Airport és a Pullman Hamilton – új piacokra viszik el a jellegzetes dizájnt. A felújítási programok előrehaladtával további helyszíneken is megjelenik.

A találkozók és rendezvények helyszíneit is újragondolják – ezek könnyedén, rugalmasan előadóhelyből kreatív stúdióvá, tárgyalóból kifutóvá alakíthatók –, megerősítve azt a meggyőződést, hogy a csere a lehetőségek kihasználására kialakított környezetben virágzik.

Új kulináris színpad

Az élmények középpontjában mindenhol a kulináris és mixológiai izgalmak állnak. A bárok a társasági életének központjaként az első eszpresszótól az utolsó koktélig élettel teli helyek. A menük a spontaneitást, a megoszthatóságot és a globális ízeket helyezik előtérbe, a vendégeket arra bátorítva, hogy maradjanak, vegyenek részt és ismerjenek meg új dolgokat.

A 2026-ban induló Unexpected Pairings arra invitál, hogy egy kártyapakliból húzva fedezzük fel az ételek és koktélok fantáziadús ízkombinációit.

A mixológia és az étkezés művészetének újradefiniálása a kontrasztok, és új ízkombinációk révén kíváncsiságra és társalgásra ösztönöz.


Fotó: Pullman Hotels and Resorts

Emberközpontú szolgáltatás az új generáció számára

A szálloda az elmúlt másfél évben az empátiára, a kulturális tudatosságra és a kapcsolatépítésre összpontosító új képzési programot vezetett be. A szolgáltatási kultúra az érzelmi intelligencián alapul, amely segít a szállodalánc munkatársainak – a „Heartist”-oknak –, hogy a vendégekkel találkozva a magabiztosságot, az intuíciót és a valódi emberi odafigyelést ötvözzék.

Eddig a több mint húszezer Pullman Heartist körülbelül 60 százaléka végezte el a képzést, a többiek pedig 2026-ban fogják ezt megtenni, így a csapatok nemcsak hatékonyan, hanem lényeglátóan és őszintén is tudnak majd reagálni a vendégek igényeire.

Pullman xChange: ahol vízió és hagyomány találkozik

A november 13-14-én megrendezett első globális Pullman xChange rendezvény a Pullman Dubai Downtown szállodát kreatív ötletek élő fórumává alakította. A House of Beautiful Business – az üzleti életet, a technológiát és a művészeteket összekötő globális közösség – közreműködésével készült program ötletek, innovációk és kulturális változások segítségével a Build What Outlasts You („Építsd fel, ami túlél téged”) témáját járta körül.

A debütálás a Pullman és a House of Beautiful Business közötti hároméves együttműködés kezdete, amely a vendéglátás terén vezető márkát és a kreatívok és gondolkodók globális közösségét egyesíti. A partnerség a tartalmas találkozók, a szakmai vezető szerep és a kontinensek közötti csere új korszakát hozza létre.


Fotó: Pullman Hotels and Resorts

A rendezvényen workshopok, művészeti előadások és viták zajlottak úttörő személyiségek vezetésével.

Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a fejlődés akkor kezdődik, amikor megkérdőjelezzük a tudásunkat és új szemszögből nézzük a megszokott dolgokat, a Pullman xChange a párbeszédet, a művészi kifejezést és az érzékszervi élményeket ötvözi.

2026-ban a Pullman xChange-et Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában is megrendezik, minden egyes alkalommal a helyi kontextust megteremtő kulturális kollektívával együttműködésben.

„A Pullman átalakulása merész lépés a jövő felé, amely mozgásra és modernitásra épülő hagyományainkat megújult céltudatossággal ötvözi – mondta Benoît Racle, az Accor prémium márkáiért felelős globális elnöke. – Minden szállodát úgy terveztek, hogy elősegítse az ötletek és az emberek szabad mozgását, a kreativitást és a kapcsolatépítést. Ösztönös döntés volt, hogy ezt az átalakulást a Pullman xChange mellett indítsuk el, mivel ez az esemény valóban életre kelti márkánk filozófiáját. Megtestesíti új – dinamikus, összekapcsolt és lehetőségekkel teli – szellemiségünket. Ez csak a kezdete a mozgalomnak, amely szállodáinkban világszerte tovább fog terjedni.”

 

 


Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.