Új csillagok Balatonfüreden

Augusztus 20-án hivatalosan is átadták Balatonfüred reformkori városrészében az egy éve működő Anna Grand Hotel **** Wine and Vital szállodát.

'

Az ünnepélyes megnyitóra az Anna-báloknak egykor és ma is helyet adó díszteremben került sor. A meghívottakat köszöntő Lengyel Ernő, a szálloda tulajdonosa, az Anna Grand Hotel Kft. ügyvezetője emlékezetett arra, hogy éppen egy évvel ezelőtt fejeződtek be a volt Árkád Hotel épületének műemléki felújításával. Mostanra pedig elkészültek azok a funkcióbővítő beruházások, amelyeknek köszönhetően megnyithatták a 101 szobás Anna Grand Hotel**** Wine and Vital-t. A vállalkozó elmondta, hogy a négy évvel ezelőtti indulásnál nem is sejtette, milyen csapdákkal, problémákkal találkozik majd a 200 éves műemléképület rekonstrukciójánál, de végül sokak segítségének köszönhetően eredménnyel jártak.

A fejlesztéseket folytatják. A jövő hónapban befejeződik az egykori Ipoly Szálló felújítása, amely Anna Grand Residence-ként működik a jövőben. A mintegy négymilliárdos beruházás sikeréhez gratulált Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Példaértékűnek mondta azt az együttműködést, ami Balatonfüreden a pártok és a vállalkozások között tapasztalható. Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere köszönetet mondott azért az ajándékért, amit a város a szállodával kapott. A reformkori városrész megszépülése mellett nagyon fontosak az itt létesült munkahelyek és az az adó is, amit a remélhetően sikeresen működő hotelnek köszönhetően a város bevételét gazdagítja.

A Cserép Béla igazgató irányításával működő szálloda szlogenje a "klasszikus elegancia". A reformkori belváros csendes, nyugodt környezetében elhelyezkedő hotel összesen 15 ezer négyzetméteren terül el, amiből a szobák kétszer 800 négyzetmétert foglalnak. A hotel úszómedencét, élményfürdőt, különböző szaunákat magába foglaló1200 négyzetméteres wellness részleggel, négysávos bowlingpályával, impozáns bálteremmel, lobby bárral, 150 férőhelyes teremgarázzsal rendelkezik. A többi szolgáltatáshoz hasonlóan kifelé is nyitott vinotéka saját borászati hátterét, a Lengyel Ernő tulajdonában lévő dörgicsei, illetve erdőbényei Vivamus Borház adja. A négyszázhúsz négyzetméteres területen hatvan féle kiváló minőségű balatoni és tokaji bort kínálnak a vendégeknek. A következő hónapokban még újabb egységekkel bővül a minőségi vendéglátó szolgáltatások köre, és a jelenleg négycsillagos szálloda az ősszel kibővül az új szárnyban megvalósuló ötcsillagos Anna Grand Residence-el. (BTSZ)

'

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.