Zöldtudatos új termékcsoport a JAB kínálatában

Az európai piacvezető német textílcég nagyon is odafigyel ökológiai lábnyomára: most épp egy olyan termékcsoportot vezet be a piacra, amely környezetbarát technológiával készül, és végtelen sorban újrahasznosítottak a hozzá felhasznált alapanyagok.

Az új márkát, amelyet Climatex-nek hívnak,  október 10-én, csütörtökön, a JAB JOSEF ANSTOETZ magyarországi képviseletén is bemutatták. A cég kelet-európai képviseletének vezetője, Bakody Katalin köszöntötte a jele lévő szakmai partnereket, majd Eike W. Pörtner, a cég közüzemi partnerekért felelős alelnöke vette át a szót, aki új brendjüket mutatta be részletesen - nyilván egy világkörüli roadshow keretén belüli egyik állomásként - a magyarországi szakmai közönségnek.

Svájci technológia, németországi gyártás, JAB forgalmazás

Tőle tudtuk meg, a JAB új brendje csak cégük portfóliójában szerepel újdonságként, valójában ez egy folyamatos fejlesztés alatt álló svájci szabadalom, amelyet még a 90-es években állítottak először elő. A JAB megvette a termék licenszét, és hatalmas világhálózata segítségével teríti mostantól a környezettudatos módon készült termékcsoportot. Amely a ruházkodás, a közlekedés (autóipar, légiközlekedés) területén is igen keresett lehet, nemcsak mint bútorszövet szerepelhet a palettán. A svájci szabadalmú kollekció mind a 13 terméke - 350 színállásban - kizárólag a JAB csatornáin keresztül kapható, különlegessége pedig a következő.

Hosszú élettartam, környezetbarát technológia, komfortos életérzés biztosítása

Mivel a termékcsoport minden tagját ezentúl németországi gyárakban állítják elő, ahol a megbízhatóan magas minőség szigorúan vett alapkövetelmény - ez biztosítéka a hosszú élettartamnak. Három területre ajánlják az új termékcsoportot: lakberendezéshez, belső dizájn kialakítására és kárpitos bútorszöveti megoldásnak. Kortárs, időt álló kollekcióról van szó, vagyis senki ne gondoljon extravagáns megoldásokra, ez egy letisztult, anyagában vonzó és szép termék, szemet gyönyörködtető harmónikus, nyugodt szín- és anyagvezetéssel. Mivel a német árukészlet óriási - mindig minden mennyiség rendelhető, és azonnal leszállításra kerül, nem kell várni a legyártásával. Dualcycle-nak hívják azt a technológiát, ahogy előállítják, amely egy környezetbarát módszer, és végtelen sorban újrahasznosított anyagok biztosítják az előállítás során az alapanyagot. Mik is ezek? Alapvetően (újrahasznosított) gyapjú adja a termék fő gerincét, amelynek kiváló klimatizáló hatása közismert: a gyapjú nyáron hűt, télen fűtve fejti ki hatását. Ehhez járul a magas minőségű poliamid szál, valamint az a speciális textilkulcs, amely biztosítja az anyag tökéletes összekapcsolódását. Az anyag hővezetése fantasztikus, kopásállódása is magasan kvalifikált. És mivel a gyapjú erőteljesen van benne jelen - a páratartalmat jól kezeli, lángmentes és télen-nyáron kellemes hőérzetet biztosít használójának.

Kültérre való? Oda inkább nem

Eme ódák hallatán az emberben joggal merül fel: nyilván kültéri textilezéshez kiváló megoldás. Herr Pörtner azonban óva int ettől, ugyanis, hívta fel a figyelmet előadása során, a gyapjútartalom miatt az anyag erősen megszívja magát, ha csapadék éri, így kizáróalg belső használatra javasolható. Ott viszont van még egy jó hír a Climatex kapcsán: nem vezet soha semmilyen mikrofeszültséget, mert egy finom kis fémszálat szőttek az anyaga közé, így semmilyen  elektromosságot nem vezet, ezzel is növelve a tökéletes komfortérzetet az új svájci-német környezetbarát termékcsoport, amely mostantól nálunk is elérhető a JAB kínálatában. 

 

 

 

Forrás: turizmusonline.hu


Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma

Eurostat: emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma  

A vizsgált háromhónapos időszakban június volt az a hónap, amikor az összes uniós országban nőtt az online platformokon keresztül lefoglalt vendégéjszakák száma.
Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén

Igazgatóváltás a szegedi szálloda élén 

Anisity István lett az Art Hotel Szeged szállodaigazgatója.
Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka

Az Ezresek Klubjának előkelő tagja lett ez a szállodai márka 

Az ismert szállodai brand 2024-ben történelmi mérföldkőhöz érkezett ezredik szállodája megnyitásával.
Fókuszban a szállodafejlesztések

Fókuszban a szállodafejlesztések 

A tekintélyes nemzetközi szállodabefektetési fórum évek óta az európai hotelfejlesztési stratégiai pontokra összpontosít, elsősorban Közép- és Kelet-Európa, valamint a Kaukázus térségében.
Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról

Helyzetkép a balatonfüredi szállodák kihasználtságáról 

Így alakul a főszezon és főszezonon kívüli időszak a füredi hotelekben.
Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető

Kétszáz szobás szállodát épít Budapest belvárosában egy lengyel befektető 

A lengyel Puro Hotels a VI. kerületi Paulay Ede utcában épít kétszáz szobás szállodát.
Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra?

Mit lépnek az ingatlanbefektetők és az albérletet keresők a közelgő Airbnb-tiltásra? 

Átrendezi-e a terézvárosiak döntése a belvárosi albérletpiacot?
MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról

MÉSZ: a rövidtávú lakáskiadás szabályozásáról 

Beszéltek a kérdés gazdasági jelentőségéről és több javaslatot is tettek.
MSZÉSZ-elnök: az Airbnb betiltása nem megoldás

MSZÉSZ-elnök: az Airbnb betiltása nem megoldás 

Szabályozásra van szükség, ami a kormány feladata - ez a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) 2024. december 31-ig elnöki pozícióját betöltő Flesch Tamás véleménye.
Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye

Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye 

2025 tavaszán nyílhat meg a grandiózis beruházás, amely hatalmas löketet adhat Hévíz turizmusának.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.