Új európai és észak-amerikai célállomások a oneworld-nél 

Új európai és egyesült államokbeli célállomásokkal bővül a oneworld hálózata: a Malév megnyitja ötödik romániai célállomását, a Finnair a norvégiai Bergenbe indít járatot, míg az American Eagle a nyugat-virginiai Charlestont veszi be menetrendjébe.

Az Iberia is átköltözik a Heathrow 3-asra 

A oneworld légiszövetség legnagyobb repülőterének közös elhelyezési projektje újabb jelentős, a befejezés felé tett lépéséhez érkezett azzal, hogy az Iberia szerdán (február 25-én) átköltözik a 2-esről a 3-asra terminálra.

Bizakodó a TAP 

A TAP Portugal légitársaság 2009 első hónapjában ugyan 30%-os visszaesést produkált az utasszámban a Budapestről legfontosabb Lisszabon és Madeira desztinációkra, de meglepően jól ment a brazíliai eladás, főként Rio de Janeiro (+72%) irányába valamint nagy siker volt a Zöldfoki-szigetek (+41%) is, ami némileg kompenzálta az eladási mutatókat.

Nem használ a Costa-nak a Ryanair? 

Nagy-Britanniában az utaztatók körében megütközést és aggodalmat váltott ki a Costa és a Ryanair hároméves együttműködéséről szóló bejelentés.

Cleveland-Heathrow járat indul 

A Continental Airlines május 2-án elindítja első Cleveland-Heathrow járatát. A Boeing 757-es járat minden nap közlekedik majd a két repülőtér között, 16 BusinessFirst és159 turista helyet kínálva.

Kapacitást csökkent a Singapore Airlines 

A Singapore Airlines 11 százalékkal csökkenti kapacitásait áprilistól, mivel mind a személy-, mind a teherforgalom visszaesett. Már megkezdték a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, hogy elkerüljék az esetleges leépítéseket.

Zuhanórepülésben az orosz légiközlekedés 

Az oroszországi légitársaságok 20 százalékkal kevesebb utast szállítottak 2009. januárjában, mint egy évvel korábban, míg a teherforgalom egy harmadával esett vissza - adta hírül a Reuters.

Új repülőjáratok Európában 

Jól kezdődött az év a világ vezető repülőút-fejlesztő vállalatának, az ASM-nek: a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére csak az elmúlt hónapban három új járat indításáról döntöttek.

Megújult a Ferencváros-Vecsés közötti vasúti pályaszakasz 

Február 12-én délelőtt átadták a Ferencváros–Vecsés között felújított, uniós forrásból támogatott vasúti pályaszakaszt.

Új Madrid - New York járat 

Június 1–től járatot indít New York és Madrid között az Air Europa spanyol légitársaság.

Írók és művészek a szentkirályszabadjai reptér ellen 

Utas- és teherszállító nagygépek fogadására alkalmas repülőteret terveznek a Balaton északi partjára, a volt szentkirályszabadjai katonai légi bázis fejlesztésével. A Balaton keleti medencéjében teljes a felháborodás, mert a repülőtér légifolyosója Balatonalmádi belterülete felett húzódna, de a leszálló óriásgépek a Balaton fővárosának zajterhelését is jelentősen növelnék.

Súlyos pénzhiány a Malévnál 

Ezen a héten utalja át dolgozóinak a januári bérek fennmaradó részét a Malév, amely kritikus pénzügyi helyzetben van, és több milliárd forint friss tőkét igényel.

Kétszáz embert bocsát el a Ryanair 

A legnagyobb európai fapados légitársaság, az ír Ryanair, amely már Magyarországról is a téli szezonra visszavonulót fújt pénzügyi nehézségei miatt, csütörtökön létszám- és fizetéscsökkentési terveket jelentett be. A kényszerű leépítésekért az ír kormány adópolitikáját is okolja a cég.

Az Air France-KLM veszteségbe fordult 

A legnagyobb európai légitársaság-csoport, a francia-holland Air France-KLM pénteken 505 millió eurós veszteséget jelentett adó után az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedéről, az egy évvel korábbi, 139 milliós adózott eredmény helyett.

Interkulturális biciklitúra-fesztivál a fenntarthatóságért 

A Magyar Kerékpárosklub öt ország és számos nemzetközi civil szervezet részvételével Európán átívelő kulturális és szakmai programsorozatokkal egybekötött biciklitúrát szervez 2009 nyarára.

Elkelt a SkyEurope magyar leányvállalata 

A Bankár Holding Zrt. vásárolta meg a pozsonyi székhelyű diszkont légitársaság, a SkyEurope Airlines, valamint a SkyEurope Hungary Vagyonkezelő Kft. tulajdonában lévő SkyEurope Airlines Hungary Légi Szállítási Kft.-t.

Pénteken kapnak fizetést a Malév alkalmazottai 

Február 13-án utalja át dolgozói fizetésének második részletét a Malév - tudta meg a Népszabadság légitársasági forrásokból.

Logót vált az Air France 

Az elmúlt pár évben az Air France keményen dolgozott márkaképének megújításán. A légitársaság most felfedi a fontos állomásnak számító újjáalakított logóját.

Saját standon az STR CEE a berlini ITB-n 

Az STR Destination Közép-Kelet Európai irodája, az STR CEE Turisztikai Képviselet idén már saját standon fogadja partnereit a berlini ITB-n.

Pécsett már mobilon is lehet menetjegyet venni 

Az országban elsőként, Pécsett már mobiltelefonon is megvásárolhatók és bemutathatók a helyi közlekedési menetjegyek és bérletek, lehetővé téve ezzel sok utas számára, hogy elkerüljék a jegyárusító helyeken való sorban állást.

Új katalógus a Quaestortól 

„Nyelvtanulás a világ körül” címmel megjelent a QUAESTOR Utazási Iroda új, 2009-es nyelvi utazási katalógusa.

Kevesebb vendég, okosabb marketing 

Kevesebb foglalás, kevesebb vendég, kevesebb bevétel – a béke iparágában is egyre jobban érezni a globális gazdasági válság hatását. A Magyarországon most először induló turizmusmarketing szakirányú képzésen a szakma elismert képviselői tanítják meg, hogyan kerülhetünk ki nyertesen a válságból.

Távozik a Malév-vezér 

A Malév Zrt. a 2009. január 27-re összehívott keddi folytatólagos rendkívüli Közgyűlésén személyi kérdésekben születtek döntések.

Begördült Pestre az első új metrószerelvény 

Megérkezett Budapestre az első Metropolis metrószerelvény, mely az M2-es metró vonalán közlekedik majd. Az 5 kocsiból álló szerelvény összeszerelve egy 100 méter hosszú, teljes hosszában végigjárható járművet alkot majd.

Új golfturizmus oldalt indít az MT Zrt. 

Elkészült a hazai golfturisztikai kínálatot bemutató új weboldal, a http://golf.itthon.hu

Nyolc százalékkal csökkent az európai repülőterek forgalma 

Decemberben 7,7 százalékkal csökkent az európai repülőterek forgalma, tavaly decemberhez képest, januárról pedig - eddig hivatalos adat még nincs - ennél is nagyobb, 8 százalékos utasszám-csökkenést várnak a légikikötők - közölte pénteken az ACI Europa reptéri szövetség vezetője.

Új közlekedési portál Bajorországban 

A bajor állam, az önkormányzatok és az ipar összefogásával újfajta közlekedési információs platformot indított. A www.bayerninfo.de portált Hermann Joachim közlekedési miniszter mutatta be a nyilvánosságnak.

Karcsúsítás lesz a Bombardier-nél 

A kanadai Bombardier, a világ harmadik legnagyobb polgári repülőgépgyártója 1360 dolgozójától kíván megválni, mert a gazdasági visszaesés miatt megcsappant a Learjet és a Challenger kisrepülők iránti kereslet.

Megvan a Wizz Air nyári menetrendje 

A diszkont légitársaság bejelentette, hogy június 13-tól ismét elindítja népszerű nyári járatait Budapestről.

Újratárgyalják a holland környezetvédelmi adót 

A Holland Utazási Irodák Szövetségének ( ANVR) elnöke Steven van der Heijden, a társaság évnyitó rendezvényén nyilatkozott a 2008. július elsején a holland állam által bevezetett repülőtéri adó hatásairól.

Állami mentőövet kér a JAL 

Japán legnagyobb légitársasága, a Japan Airlines legkevesebb 13 százalékos létszámleépítést tervez, és négy év óta először fizetés nélküli szabadságra küldi kiszolgáló személyzetének egy részét.

Görög üzletemberek veszik meg az Olympic-ot 

Eredménytelennek bizonyult a gyengélkedő Olympic Airlines eladására kiírt tender. A görög kormány most arra szólított fel görög üzletembereket, hogy vegyék meg a légi szállítót.

Eladó a CSA 

A cseh gazdasági miniszter tendert írt ki a CSA privatizálására.

Kanadában is erősít az Air France-KLM 

A francia Air France, a holland KLM és a kanadai WestJet légitársaságok a napokban megállapodást írtak alá arról, hogy új kereskedelmi kapcsolatokat építenek ki egymás között.

Hiányozhatnak a prospektusok az utazás kiállításon 

A pénzügyi válság és az extragyenge forint miatt érdekesnek ígérkezik a február 26-án nyitó Utazás kiállítás. Lesznek olyan kiutaztatók, amelyek csak néhány ajánlattal állnak majd a nagyközönség elé és katalógusukat csak áprilisban dobják piacra.

2008: több vendég, de kevesebb éjszaka és bevétel 

2008-ban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma (1, illetve 2%-kal) egyaránt meghaladta az előző évben mértet, azonban a rövidebb tartózkodási idő miatt a vendégéjszakák száma (2, illetve 1%-kal) csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 1%-kal mérséklődött.

Végleg bezár a FlyBalaton? 

Megrendült a sármelléki FlyBalaton nemzetközi repülőtér helyzete. A Népszabadság értesülései szerint az üzemeltető cég adósságai miatt kétségessé vált, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően újra tudják-e nyitni március végén a tavaly novemberben ideiglenesen bezárt repülőteret.

Bért nem, csak előleget tud fizetni a Malév 

A Népszabadság úgy tudja, hogy a Malév már annyira kifogyott a pénzből, hogy csak előleget tud fizetni a bérből a dolgozóinak. A tulajdonosi körben a Borisz Abramovicsot felváltó Vnyesekonombank elnöke kijelentette: a magyarok szerepvállalásától teszi függővé, mennyi pénzt pumpál a légitársaságba.

Jobb január az easyJetnél 

Az easyJet diszkont légitársaság 2,8 százalékkal több, azaz közel 3 millió utast szállított idén januárban az előző év azonos időszakához képest.

Siófok-Kiliti - Húsz év után újra a felszállópályán 

Már a nyári szezon előtt újra indulhat a polgári repülés a Siófok-Kiliti repülőtéren.

Ismét sztrájkra készülnek a vasutasok 

Újabb vasutassztrájk várható, amennyiben a MÁV-START vezetői nem fogadják el a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) kompromisszumos javaslatait - közölte Barna István, a szakszervezet debreceni területi vezető ügyvivője szerdán.

7%-kal csökkenti árait a Zóna taxi Ferihegyen 

A Budapest Airport (BA) jóváhagyta a Zóna Taxi új, 2009-ra érvényes díjstruktúráját, amely február 16-án lép életbe. A fuvardíjak minden zónában csökkennek, a csökkenés mértéke 5,3% és 15% közötti. Az átlagos csökkentés 2009-ben megközelíti a 7 százalékot.

A Ryanair bünteti a duty free-zőket 

A fapados légitársaság bejelentette: 30 fontos (10 ezer forint) díjat fizettet azokkal, akik a reptéri vámmentes üzletekben vásárolt áruikat nem tudják az engedélyezett egyetlen kézitáskájukban szállítani.

Lejtmenetben az orosz turizmus is 

Az Oroszországból külföldre utazók száma tavaly az utolsó hónapokban 20-30 százalékkal csökkent, a beutazó turizmus hatvan százalékkal esett vissza. Az utazási irodák száma tizedével mérséklődött.

Újabb tagok a oneworld-ben 

A British Airways köré tömörülő, 10 éves fennállását ünneplő, 10 tagú légiszövetség felvette tagjai sorába a mexikó Mexicana légitársaságot, és további tagokat keres Kínában, Indiában, Oroszországban és Brazíliában.

Malév: szűkülő létszám, bővülő útvonalhálózat 

Az Aeroflot orosz légitársaság nem szerez tulajdonrészt a Malévben, csak stratégiai együttműködésre lép a két légifuvarozó – hangsúlyozta a Malévet is a tagjai sorában tudó oneworld légiszövetség 10 éve fennállása alkalmából szervezett sajtóúton Leonov Péter, a magyar légitársaság vezérigazgatója.

Újra járnak a kompok a Balatonon 

A Balatont borító jégréteg olvadásának köszönhetően 2009. február 4-től a Balatoni Hajózási Zrt. újraindította a kompközlekedést Szántód és Tihany között.

Beszállókártya mobilról  

Air France bevezeti a mobiltelefonos beszállókártya szolgáltatást az összes La Navette ingázó járatán. 5 millió utast és napi 158 járatot érint az új szolgáltatás.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!