Vizsgálják a fekete szervezőket 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségétől kapott „jogosulatlan utazásszervezés elleni fellépés” címén 30 internetes honlap ügyében elkezdett vizsgálatot, amely eddig az alábbi részeredményt hozta:

Megnyeste kerozinfelárait a Cathay 

A Cathay Pacific légitársaság csütörtökön bejelentette, hogy közel 20-30%-al csökkenti a kerozin felár mértékét, ezzel jelentősen csökkentve az utazókra kiszabott terhet.

Gyenge font: több repjegy-foglalás 

Januárban átlagosan harminc százalékkal növekedtek a turista osztályon a foglalások a British Airwaysnél világszerte, mivel az angol font gyengélkedése nyomán csökkenő londoni árak sokak számára vonzóvá tették a brit fővárosba való utazást.

Jó eredményekkel indult az év az easyJetnél 

Az easyJet, Európa egyik vezető diszkont légitársasága ma jelentette be első pénzügyi negyedévének legfontosabb eredményeit.

Többmilliárdos mentőövet dob a Malévnak a magyar állam 

Áttételesen több milliárd forinttal kíván a magyar állam a 2007-ben privatizált Malév segítségére sietni annak érdekében, hogy javítson a mintegy négymilliárd forint lejárt adósságot maga előtt görgető, újabb tulajdonosváltás előtt álló társaság kritikus helyzetén.

Február végétől újra régi lesz az Eurostar 

Február 10-én befejezik a Csatorna alagút felújítását a tavalyi tűz után.

Vezető nélkül marad a Mahart Tours 

Bakó Balázsnak a Mahart Tours utazási iroda vezetőjének február 15-én megszűnik munkaviszonya a társaságnál.

Újabb villámsztrájkok jöhetnek 

A mindössze másfél napos sztrájk után szerda reggel hat órától a dolgozók újra felvették a munkát Ferihegyen.

Műholdas utastájékoztatás a MÁV-nál 

Űrkorszakba lép a MÁV: a leharcolt vonatok maradnak, de az utastájékoztatás műholdakra vált.

Újabb 30 Flirt vonat a MÁV flottájában 

A Stadler Rail Group (Stadler) leszállította és átadta a MÁV részére az újabb 30 FLIRT motorvonat első két darabját.

Oroszországban bővít a Flughafen Wien 

Árajánlatot tesz a szentpétervári repülőtérre az osztrák Flughafen Wien (FW) AG, a bécsi repülőtér üzemeltetője.

Új buszjáratok a brüsszeli reptérről 

Március 1-től új, vonzó díjszabású busz szolgáltatást indít útjára a brüsszeli repülőtér, a belga De Decker - Van Riet közlekedési vállalat és több légitársaság.

4000 munkahelyet szüntet meg a Hertz 

A Hertz autókölcsönző vállalat 4000 munkahely megszüntetésével próbálja megtakarítani költségeit, miközben kereslete folyamatosan csökken.

Az Aeroflot a CSA társaság megvételére készül 

Oroszország legnagyobb légi társasága: az Aeroflot vételi ajánlatot tesz a Czech Airlines-re (CSA).

Áttörés a légtérirányításban 

Új szabályok szerint zajlik 2011-től az adatátvitel az európai légiforgalmi irányítási (ATM) rendszerekben valamennyi új repülőgépen.

Elismerésözön az Austrina-nek 

Az Austrian Airlines újabb előkelő helyezésekkel büszkélkedhet.

Az OTP veheti át a Malévet 

Az Abramovics-részesedés végül az Aeroflotnál landolhat, a többségi magyar tulajdont pedig két magyar bank, az OTP és az MKB közös cége veheti át, ahogyan az tíz éve, az Alitalia-fiaskó után is történt.

Délután 4-től folytatódik a sztrájk Ferihegyen 

Január 19-én hétfőn délután folytatódik a karácsonykor felfüggesztett sztrájk Ferihegyen, mivel a munkaadó Hochtief-Budapest Airport ugyanahhoz az elképzeléshez ragaszkodik, amelyet szeptember óta nem fogadnak el a szakszervezetek. A tárgyalásokon a cégvezetés semmilyen engedményt sem tett, végig az időhúzásra törekedett – fogalmaznak közleményükben a szakszervezetek.

Felfüggesztette üzemelését a flyLAL 

Az október óta Budapestre is közlekedő litván fapados légitársaság, a flyLAL beszüntette járatainak üzemeltetését.

Helyzetjelentés Ferihegyről Kedd - 9:00 

Zökkenőmentesen üzemel a ferihegyi repülőtér, a sztrájk miatt reggel egy perc késés sem volt.

AZ Austrain márciustól növeli kapacitását  

Az Austrian Airlines jelentősen növeli a Bécs – Dubai járat gyakoriságát, és minden korábbinál vonzóbb repülési élményt nyújt utasainak: 2009. március 1-től az osztrák légitársaság 235 férőhelyes Boeing 767-es gépeket használ az Emirátusokba tartó járatainak több mint felén.

Eladó a péri reptér 

Meghirdették a péri repülőteret, amely évente 13 ezer utast és ezer tonna árut fogad. A győztesnek legalább 15 évig kell működtetnie a létesítményt, illetve fejlesztéseket is meg kell valósítania.

Fizetős lesz a parkolás a Felvonulási téren 

Hosszú távon nem működhet ingyenes parkolóként a Felvonulási tér és az 56-osok tere, ezért a Parking Kft. kezdeményezte egy P+R parkoló létesítését a területen, amelyeket már áprilistól kezdődően fizetőssé tennének.

Folytatta munkáját a Malév Zrt. Közgyűlése 

A Malév Zrt. 2008. december 19-re összehívott rendkívüli Közgyűlése a pénteken folytatta munkáját és az alábbi döntéseket hozta:

60 üllői család kapott zajvédelmet 

Befejeződött a Budapest Airport (BA) önkéntes zajszigetelési programjának első szakasza, melynek keretében a ferihegyi repülőtérrel szomszédos Üllő leginkább érintett területeinek passzív akusztikai védelmét végezte el a légikikötő üzemeltetője.

Kiegészült a Malév menedzsmentje 

A kereskedelmi területen új vezérigazgató-helyettessel erősödött a Malév felső vezetése.

Air France-Lufthansa párharc dúl Európában 

Nem ért véget az európai felvásárlási verseny azzal, hogy az Air France-KLM 25 százalékot szerzett az olasz Alitaliában. A francia–holland holding ugyanis más célpontok felé is kacsingat, hiszen az elmúlt években lemaradt legfőbb versenytársától, a Lufthansától, amely egyre-másra gyűjtötte be a skalpokat.

Rekordot döntött a csalagúti vasút 

Utasszámrekordot döntött a Franciaországot és Nagy-Britanniát összekötő alagútban közlekedő vonatokat üzemeltető Eurostar tavaly, aminek köszönhetően több mint tizedével növelte bevételeit is.

Növekedett 2008-ban a német repülőterek utasforgalma 

Forgalom-növekedéssel zárta a 2008-as évet a 24 német nemzetközi repülőtér, a repülőtereket tömörítő munkacsoport adatai alapján. Az időközben jelentősen megromlott gazdasági környezet hatására nem tudták azonban tartani a tervezett növekedési ütemet.

A Greenpeace "felvásárolná" a Heathrow-t 

A londoni Heathrow repülőtér bővítésére szánt földterület felvásárlásával próbálja megakadályozni a világ legnagyobb nemzetközi forgalmú légikikötőjének további terjeszkedését a Greenpeace környezetvédelmi csoport.

Új Malév-célállomás: Jászvásár 

A Malév 2009-es nyári menetrendjétől kezdődően elindítja ötödik romániai járatát, az ország észak-keleti részén fekvő Jászvásárra (Iasi).

CSA: két új ázsiai járat 

A CSA cseh nemzeti légitársaság két új közép-ázsiai járat bevezetését tervezi Prágából.

Drámaian visszaesett a légiforgalom 2008 novemberében 

Az utasszám 2 százalékkal volt kevesebb globálisan a 2006 novemberi értékhez, és 8 százalékkal a 2007 novemberihez képest – derült ki 165 kulcsrepülőtér havi adataiból.

Ezreket bocsát el a Boeing 

Az amerikai repülőgépgyártó óriás elnöke 4500 munkavállaló elbocsátását jelentette be.

Húsz éve történt a lockerbie-i tragédia 

Az elmúlt húsz év alatt ritkán múlt el hónap, hogy aktuális esemény ne idézte volna vissza az emberek emlékezetébe az 1988. december 21-i lockerbie-i drámát. A skóciai kisváros lakossága minden bizonnyal készséggel lemondott volna arról, hogy minden idők egyik legsúlyosabb terrorista merénylete a világtérképre helyezze.

Erős külföldi partnert keresnek az Alitalia új tulajdonosai 

Az Alitalia új tulajdonosa - egy olasz magánemberekből álló konzorcium, amelyet a Piaggio robogógyár elnöke vezet - külföldi tulajdonost szeretne bevonni, hogy nyereségessé tegye a légitársaságot. Állítólag az Air-France-KLM szövetség tenne vételi ajánlatot az Alitalia egy részére.

Bázist nyit Prágában a Wizz Air 

A Wizz Air diszkont légitársaság a napokban bejelentette, hogy 2009. februártól 19-től megkezdi csehországi üzemelését és 6 új járatot indít a prágai Ruzyně Nemzetközi Repülőtérről.

Kevesebb vendégéjszaka és bevétel 2008 első 11 hónapjában 

2008. január–novemberben – 2007 azonos időszakához viszonyítva – a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 1%-kal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron fél százalékkal mérséklődött – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutolsó gyorstájékoztatójából.

Utazási iroda szingliknek 

Randi Travel néven új iroda kezdte meg a működést a budapesti székhelyű BOCI Travel égisze alatt.

Akcióval indítja az évet az easyJet 

Az easyJet, diszkont légitársaság eddigi legnagyobb szabású akciója veszi kezdetét január 9-én.

Tőkét és új tulajdonost kaphat a Malév 

Körvonalazódni látszik a Malév megmentésének menetrendje, hiszen a december közepén félbeszakadt közgyűlést januárban folytatják, s e hónap végéig eldőlhet a cég sorsa.

Bicikliút Párizs és London között 

A Notre Dame és a Szent Pál székesegyház közötti utat három év múlva letekerheti bárki, ha megépül a 218 mérföld, az körülbelül 340 kilométer hosszú bringaút. A híradások szerint a csatorna két oldalán minden érintett önkormányzat rábólintott a tervekre.

Pénteken adták át a manchesteri repülőtér felújított pályaudvarát 

A 15 millió fontos beruházás keretében új peront építettek, modernizálták a West Coast Main Line vonalat,és a légi utasok és a repülőtér dolgozói számára könnyebben megközelíthetővé tették a repülőteret

Ínyenceknek való ételeket kínál a Deutsche Bahn 

„Átélni Európát. Élvezni a csillagokat.” – ez a mottója annak az akciónak, amelynek keretében a német vasúttársaság már tavaly elkezdte mesterszakácsok ételeit kínálni utasainak.

Tulajdonosváltás a NETTRAVEL.HU honlapnál 

2009. január 5-től az Európa Utazási Irodák Kft üzemelteti a www.nettravel.hu online utazási portált.

Tulajdonosváltás a NETTRAVEL.HU honlapnál 

2009. január 5-től az Európa Utazási Irodák Kft üzemelteti a www.nettravel.hu online utazási portált.

Jó évet zár a Ryanair 

A Ryanair ír diszkont légitársaság utaslétszáma 18 százalékkal nőtt az elmúlt évben az azt megelőző évhez képest – áll a légifuvarozó közleményében.

Harmadára csökkentette a kerozin-pótdíjat a British Airways 

A British Airways (BA) az olajárak mélyrepülése nyomán jelentősen csökkentette a kerozin-pótdíjat európai és tengerentúli járatain. A légitársaság várakozásai szerint a gazdasági válság negatív hatásait az alacsonyabb jegyárak és a gyenge angol font ellensúlyozhatják – tette közzé a BA.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!