Utcán élő gyermekeken segít az Air France

Az Air France Alapítványa és az UNESCO november 26-án egy egész napos rendezvényt szentelt az utcán élő, nehéz sorsú gyerekek ügyének.

Az eseményre a UNESCO párizsi székhelyén került sor. Egy konferencia keretében különböző országokból érkezett szakértők, egyesületek és politikai szervezetek igyekeztek megoldásokat, eszközöket, módszereket találni a társadalom, az oktatás és a politika terén a nyomorgó gyerekek megsegítésére. Este még premier előtt mutatták be Michel Bulté "Street children" című dokumentumfilmjét, amelyhez Pierre Arditi kölcsönzi a hangját. A film ezeknek a gyerekeknek az életkörülményeit mutatja be, olyan fiatalok és szervezetek megható portréin keresztül, akik minden erejükkel próbálják őket megmenteni, így próbálva meg érzékeltetni a helyzet súlyosságát.

Az Air France Alapítvány az esemény alkalmával most először adja majd át az  Air France Alapítvány díját egy helyi egyesület munkájának elismeréseként. "A nehéz sorsú gyerekek megsegítése az Air France alapítvány kezdeményezésének sarokköve. Az UNESCO-val közösen elköteleztük magunkat, hogy harcolunk a jelenség ellen, hiszen az utcán elő gyeremekek életminőségének javítása alapvető fontosságú és szorosan kapcsolódik ahhoz a munkához, amit lassan 17 éve végzünk" - jelentette ki François Brousse, az Alapítvány Elnöke.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.