A helyközi személyszállításban az utaskilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal csökkent. Negyedéves összehasonlításban a harmadik negyedben 141,65 millióra csökkent a helyközi közlekedésben szállított utasok száma az előző negyedéves 165,75 millióról. A harmadik negyedévben így is 6,6 százalékos volt az elmaradás az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévben ugyanez 8,6 százalék volt. A harmadik negyedévben az előző negyedéves 163,8 millióról 139 millióra csökkent a belföldön szállított utasok száma, míg a nemzetközi utasok száma 1,9 millióról 2,6 millióra nőtt. A belföldi távolsági személyszállítás terén - a szállított utasok számát tekintve - az autóbusz-forgalom súlya a legjelentősebb, 78 százalék. A nemzetközi szállításban 61 százalékos részesedésével a légi közlekedésé a vezető szerep, a vasút 24, az autóbusz 15 százalékos hányadot képvisel. A közlekedési eszközöket tekintve a harmadik negyedévben vonattal utazók száma 4,2, az autóbusszal utazóké pedig 7,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, míg a repülővel és hajóval utazók száma 4,6, valamint 5,1 százalékkal haladta meg azt. A helyi személyszállítás utasszáma és utaskilométerben mért teljesítménye egyaránt 5 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A szolgáltatás 63 százalékát az autóbusz-közlekedés adja, ennek 52 százaléka Budapesten bonyolódik. A budapesti utasforgalomból a metró részesedése 23 százalék - derül ki a KSH legutóbbi jelentéséből. (MTI)
Többen utaztak hajóval és repülővel
A helyközi személyszállításban szállított utasok száma 7 százalékkal 481 millióra csökkent 2009 első három negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ám a repülőgéppel és hajóval utazók száma a visszaesés ellenére is több mint három százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszaki értéket.

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.