Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

A világon minden hatodik ember valamilyen fogyatékossággal él, amit azonban kívülállóként nem mindig könnyű észrevenni. A Budapest Airport idén több olyan kezdeményezést indított a repülőtéren, amelynek célja, hogy a rejtett fogyatékossággal elő emberek utazását kellemesebbé és nyugodtabbá tegye: csatlakozott a világszerte ismert, rejtett fogyatékosságot jelző Napraforgó programhoz és dedikált várakozóterületet hozott létre a külső ingerekre kiemelten érzékeny utasoknak.

Az asztma, az autizmus, a Crohn-betegség vagy éppen a diszlexia jelei egy kívülálló számára nem egyértelműek, de a leghétköznapibb helyzetekben is kiemelt figyelmet, segítséget és empátiát igényelhetnek. A Budapest Airport a láthatatlan fogyatékossággal élő utasok támogatása érdekében csatlakozott a nemzetközi rejtett fogyatékosságot jelző Napraforgó programhoz (Hidden Disabilities Sunflower, röviden HDS), amelynek keretében a vállalat felkészítette az utasforgalmi területen dolgozó munkatársait a napraforgót viselő utasok felismerésére, hozzásegítve őket a nyugodt repülőtéri élményhez.

Az érintett utasok napraforgó kitűzővel vagy nyakbaakasztóval jelezhetik láthatatlan fogyatékosságukat, a repülőtér munkatársai pedig megkérdezik őket, hogyan segíthetnek, majd támogatást, megértést, több időt és kedvességet nyújtanak nekik.

Az utasok már a repülőjegy vásárlása során jelezhetik, ha speciális segítségre, például egészségügyi szakember kíséretére van szükségük a repülőtéren. Amennyiben kíséretet nem igényelnek, de bizonyos repülőtéri folyamatok esetén kiemelt figyelemre, támogatásra van szükségük, fordulhatnak a személyzet napraforgó szimbólumot viselő tagjaihoz, illetve a helyszíni információs totemnél vagy az információs pultnál jelezhetik ezt, és igényelhetnek a rejtett fogyatékosságra utaló nyakbaakasztót. 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai
A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai
Fotó: Budapest Airport

A Napraforgó-barát repülőtérré válás mellett szeptemberben a Budapest Airport úgynevezett szenzoros szobát nyitott a repülőtér 1. utasmólóján, a gyermekjátszó szomszédságában, ahol az autizmussal vagy szenzorossággal élő, vagyis a külső ingerekre fokozottan érzékeny emberek nyugodt körülmények között készülhetnek a repülésre. Az utasok itt elvonulhatnak a terminál nyüzsgése elől, egy nyugalmat sugárzó környezetbe, ahol a berendezési tárgyak, a világítás és a hangszigetelés egyaránt támogatja a stresszmentes repülőtéri várakozást.

„A Budapest Airport számára kiemelten fontos, hogy minden utas biztonságban és kényelmesen érezze magát a repülőtéren. A Napraforgó programhoz történő csatlakozásunk és a szenzoros szoba átadása az emberek egy igen jelentős hányadának, a rejtett fogyatékossággal élő közösségnek segít abban, hogy az utazás számukra is kikapcsolódást, valódi élményt jelentsen

– hangsúlyozta Szabó István, a Budapest Airport utasszolgáltatások vezérigazgató-helyettese. Hozzátette:

- Az elmúlt években számos lépést tettünk a fogyatékossággal élő utasok segítésére, például az akadálymentesség javításával, a vak és gyengénlátó utasok számára pedig taktilis sávok kihelyezésével és dedikált applikáció fejlesztésével. Ezen intézkedések sorához csatlakozik két új projektünk.”

Paul White, a rejtett fogyatékosságot jelző Napraforgó program vezérigazgatója elmondta: „A Budapest Airport egyértelmű elkötelezettséget tanúsít a láthatatlan fogyatékossággal élő utasai iránt azzal, hogy csatlakoztak a rejtett fogyatékosságot jelző Napraforgó programhoz és a repülőtéri személyzetet felkészítették a napraforgót viselők felismerésére, empátia és támogatás nyújtására. Az olyan inkluzív kezdeményezések, mint az új szenzoros szoba és a Napraforgó, jobban hozzáférhetővé teszik a repülőteret a fogyatékkal élő utasok számára, akár egyedül, akár családtagokkal vagy csoportosan utaznak.”

A rejtett fogyatékosságot jelző Napraforgó programról további információ a hdsunflower.com weboldalon érhető el.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.