10 új check-in pult a 2B Terminálon

Tízzel több check-in pult áll rendelkezésre nyári utazási szezonban a 2B Terminálon és jelentősen bővült az indulási csarnok utasforgalmi területe. A bővítést az utasforgalom dinamikus növekedése indokolta: májusig 14,5 %-kal volt több utas, mint tavaly, a légitársaságok pedig mintegy kéttucat új járatot jelentettek be az idei évre, aminek a fele már el is indult.

Az induló csarnok utasforgalmi területe több mint 400 négyzetméterrel, a check-in pultok száma pedig 10-zel nőtt a nyári utazási csúcs előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminálján. A bővítés különösen indokolt volt, innen indul ugyanis a legtöbb utas a nyaralóhelyekre.

A Budapest Airport forgalmi igazgatója, Huszka Péter elmondta: „Légitársasági partnereink majdnem 800 000-el több utas-ülőhelyet kínálnak a nyári menetrendi időszakban, mint 2016-ban, ami közel 8 %-os többletet jelent a nyári csúcsban. Ezért egyre több check-in pultra van szükség, hogy kiszolgáljuk a forgalmi igényeket. A 2A Terminálon tavaly volt hasonló check-in pult bővítés.”

Az új check-in pultok számára kialakított várótér a 2B Terminál indulási csarnok középső részén, a meglévő pult sorok találkozásánál kialakított széles átjárón keresztül érhető el. 10 új utasfelvételi pont a meglévő soroknak háttal épült meg, ezzel a műszaki megoldással nem kellett jelentősen átalakítani a poggyászszállító szalag rendszert, hiszen ugyanazokra a szalagokra kerülnek a feladott bőröndök, csak a másik oldalról.

Huszka Péter forgalmi igazgató elmondta, hogy a terminál légi oldalán található raktárak, irodák és a tranziton belüli kiskereskedelmi egységek jelentős átrendezésével és egyben megújításával sikerült egy nagy területű, kényelmes és elegáns váróteret is kialakítani az új check-in pultok előtt. Kiemelte: „Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy világos burkolatokat és nagy mennyiségű világítást és megfelelő légkondícionálást tervezzünk az új térbe, így a kevés természetes fény ellenére is kellemes az atmoszféra.”

A Budapest Airport a forgalom gyors növekedése miatt indította el a tavalyi évben a BUD 2020 névre keresztelt, összesen mintegy 50 milliárd forintos (160 millió eurós) ötéves repülőtér fejlesztési programját.

Ennek keretében már az idén átadnak egy 145 szobás új szállodát a 2B Terminál közvetlen közelében, már épül a 10 000 négyzetmétert meghaladó alapterületű új B-oldali utasmóló a nem-schengeni forgalom számára, nyáron egyszerre két csomagküldő szolgálat kap új logisztikai bázist az 1. Terminál közelében, rövidesen befejeződik az 1 futópálya betonjának a felújítása, bővülnek a repülőtéri parkoló kapacitások és elindult a légi áruszállításhoz kapcsolódó Cargo City kialakítása a 2 Terminál közelében.


Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.