110 ezer gép a magyar légtérben

A HungaroControl adatai szerint kétszer akkora volt júliusban az átrepülő légiforgalom Magyarország fölött, mint az előre jelzett.

A magyar légiforgalmi szakszolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az előző év azonos időszakához képest az átrepülő forgalom növekedése meghaladta a 10,5 százalékot, és új rekord született: először lépte át a 110 ezer gépet a forgalom. Ez kétszerese az előrejelzettnek és háromszorosa az európai átlagnak.

A budapesti repülőtér forgalma hosszú idő után először haladta meg a 11 ezer gépmozgást (fel- és leszállást), és a legfrissebb előrejelzések is azt mutatják, hogy 2018 őszéig minden hónapban kétszámjegyű növekedés várható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező és induló forgalmában. A ferihegyi légikikötő forgalma is csaknem 11 százalékkal nőtt a HungaroControl szerint.

A pontatlan nemzetközi prognózisok ugyanakkor óriási többlet terhet rónak a légiforgalmi irányításra, ami Európa-szerte komoly kapacitásproblémákhoz és a késések számának emelkedéséhez vezet - hívta fel a figyelmet a HungaroControl.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint az első félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légiközlekedésben, mint az előző év azonos időszakában, ezért a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól.

Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján a IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.