Logisztikai fejlesztés a debreceni repülőtéren

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren épülő logisztikai központ vasúti árufuvarozási támogatásáról és vasút-logisztikai kiszolgálásáról Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, CEO és Herdon István, a Xanga Csoport elnök-vezérigazgatója.

Az aláírás megteremti az eddig csak a közúti és a légi teherfuvarozási módok kezelésére alkalmas létesítmény harmadik logisztikai modalitásának feltételeit. Magyarországon ezentúl Budapest mellett már Debrecenben is működik trimodális logisztikai központ, amely közvetlenül és rövidtávon 200 új munkahelyet teremt. A megállapodást a felek Kósa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke és Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese jelenlétében írták alá.

Dr. Kovács Imre az eseményen rámutatott, hogy a keleti gazdasági kapcsolatok újjáéledésével Debrecen és térségének szerepe felértékelődik az európai vasúti korridorok mentén. Az Európai Unió nagy hangsúlyt fektet az emberi környezet fokozott megóvására, ami egyet jelent a közúti teherforgalom egyre nagyobb részének vasútra terelésével. Az ezzel összefüggő szabályozások és az elektronikus útdíj küszöbön álló magyarországi bevezetése együttesen jelentősen növelik azt a gazdasági potenciált, amelyet a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren létesülő trimodális logisztikai központ teremt. A Rail Cargo Hungaria Zrt. számára különösen a Romániával és Bulgáriával bonyolított egyre élénkebb vasúti árufuvarozás szempontjából fontos, hogy a társaság érdekeltségébe tartozó Railport Arad mellett Debrecen ezen forgalmak fordítókorongja lehet. A Rail Cargo Hungaria Zrt. ezért az idén díjmentesen végzi az iparvágány kiszolgálását, és éves szinten 50 ezer tonnás vasúti forgalmat prognosztizál a trimodális logisztikai központba. A bevezetés időszakában a piacvezető vasúti árufuvarozási társaság üzletpolitikai kedvezményekkel, komplex szolgáltatói csomagok kidolgozásával is támogatja a létesítmény forgalmának felfutását.

Herdon István, a Xanga Group elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az általa irányított tőkebefektetési és ingatlanfejlesztési cégcsoport a területen 3,5 milliárd forintos beruházással vasúti átrakó terminált, ipari logisztikai csarnokot, egy további ipari csarnokot épít és kiépíti a bázis út- és közműhálózatát. A MÁV Zrt.-vel együttműködve felújította az iparvágányt is. A Xanga a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel közösen térképezi fel a Debrecen és vonzáskörzetében jelentkező vasúti szállítási igényeket. Az együttműködés kiterjed a közös üzletfejlesztési és marketing stratégiára is. Herdon István végezetül közölte, hogy a trimodális központ fejlesztését az Észak-Alföld Operatív Program (ÉAOP) kiemelt projektje keretében valósítja meg.

Kósa Lajos Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere beszédében kiemelte, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Magyarország Dunától keletre eső részének és a határmenti területeknek – beleértve Kelet-Szlovákiát, Nyugat-Ukrajnát és Erdélyt – kiemelkedő fontosságú közlekedési központjává vált. Az elmúlt 3 évben végrehajtott fejlesztések, menetrendszerinti járatok, eszközbeszerzések, repülőtéri vasúti logisztika kiépítése Debrecent nemzetközi viszonylatban mérve egyértelműen a térség megkerülhetetlen logisztikai központjává tette. A ma létrejövő stratégiai megállapodásnak és a folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően rövidtávon 200 új munkahely a következménye, hosszabb távon viszont ennek a többszöröse. A kelet-magyarországi vasúti teherforgalom egyre jelentősebb része tevődik át a jövőben a repülőtérre, mentesítve ezáltal a város szívében lévő pályaudvar lakókörnyezetét a káros, zavaró hatásoktól.

Pál László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a Magyar Kormány kiemelt figyelmet fordít a vasút fejlesztésére, az utóbbi években jelentős rekonstrukciók történtek és történnek. A vasút reneszánszát éli hazánkban. Ezt bizonyítja a debreceni trimodális logisztikai központ létrehozása, valamint a Debrecen–Szolnok–Cegléd–Budapest vonalról leágazó, a fővárost elkerülő vasúti körgyűrű (V0) előkészítő munkáinak megkezdése is. E fejlesztésekkel párhuzamosan nemzeti pályahálózat működtetőként a MÁV mindent megtesz azért, hogy a lehető leggyorsabban továbbítsa úti céljuk felé a más térségekből ide érkező, vagy a nemzetközi repülőtérről induló áruszállító vonatokat.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke az eseményen példaértékűnek nevezte a beruházó, a város, a piacvezető vasúti fuvarozó vállalat és a MÁV Zrt. összefogását hozzátéve, hogy az NKH vasúti hatóságként minden jogszerű támogatást megadott és ezentúl is megad az ügy főszereplőinek. Hangsúlyozta: az együttműködés nyertese Magyarország, hiszen a Csepeli Szabadkikötő után hamarosan létrejön az ország második trimodális központja. Mint mondotta, bízik abban, hogy az ország más – hasonló adottságú – városaiban is elgondolkodnak majd a debreceni példán.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.