2015-ben is káprázatos útvonalakon hajózhatunk

A Norwegian Cruise Line bejelentette 2015-ös útvonalait, amelyből kiderül, hogy a társaság továbbra is számos izgalmas hajóutat kínál, új útvonalakkal kiegészítve.

A Norwegian Crusie Line 2015-ös útjaira jövő héttől lehet megvenni a jegyeket. A társaság legújabb hajója is útnak indul Miamiból a Karib-tengerre, és továbbra is három hajóval áll rendelkezése Alaszkában, néggyel Európában, illetve kettővel Bermuda szigetén. Emellett hajókat indít Kanadában és Új-Angliában, a Bahamákon és Floridában is. A Norwegian ajánlatai között ezen kívül továbbra is megtalálhatók lesznek a Hawaii-szigetek körüli utazások.

Európai útvonalak keleten és nyugaton

A társaság négy hajóval áll az utasok rendelkezésére Európán belül: a Norwegian Epic, a Norwegian Star, a Norwegian Jade és a Norwegian Spirit mind felejthetetlen útvonalakat kínálnak. A Norwegian Epic-kel 7 éjszakás utazáson vehetnek részt a turisták a Földközi-tenger nyugati részén. A hajó Barcelonából és Rómából indul 2015. május 3. és november 22. között. Útközben Olaszország, Spanyolország és Franciaország öt fontos kikötőjében is megáll, többek között Cannes-ban.

A Norwegian Star 9 éjszakás útja során a balti térség fontosabb helyszíneit érinti, és magában foglal egy éjszakát Szentpéterváron is. A hajó 2015. július 5. és szeptember 15. között közlekedik. A Star 2015-ben egy alkalommal, a nyári napforduló idején kínál egy 14 éjszakás utazást is koppenhágai indulással, ami magában foglalja Norvégia gyöngyszemeit: Ålesund, Hellesylt/Geiranger, Trondheim, a Lofoten-szigetek, Tromsø, Hammerfest, Honningsvåg, Molde és Bergen is az útvonal részét képezik.

A Star ezen túlmenően két hétéjszakás utazással is előállt, ami a norvég fjordokat érinti, egy 12 éjszakás hajózás keretében pedig a Brit-szigeteket lehet megtekinteni: a hajó megáll a hollandiai Rotterdamban, az angliai Portlandban és Falmouth-ban, az írországi Corkban, Dublinban és az észak-írországi Belfastban, illetve a skóciai Inverness-ben és South Queensferry-ben.

A Norwegian Jade 7 éjszakás utazása az Adriai-tengeren és a görög szigetek körül fog haladni Törökország érintésével. A turisták ezt az utat kombinálhatják egy nyugat-adriai hajózással is, ami összesen 14 éjszakát foglal magában, így Görögország és Törökország mellett Olaszországot, Franciaországot, Máltát és Szicíliát is megtekinthetik.

A Norwegian Spirit egy 12 éjszakás nagy földközi-tengeri utazással csábít, az utasok pedig Barcelonát és Velencét is választhatják indulási pontként. A Spirit Olaszországban, Franciaországban, Görögországban és Törökországban áll meg.

Bermuda és a karibi szigetvilág

A hajótársaság továbbra is indít utasszállítókat New Yorkból és Bostonból Bermuda szigetének rózsaszín homokos partjaira, egy 7 éjszakás utazás során lehet eljutni ide. A Norwegian Getaway pedig Miamiból a karibi térség keleti részére szállítja utasait szintén egy 7 éjszakás hajókázás keretében, a kikötők között szerepel Tortola, a Brit Virgin-szigetek, St. Thomas, az Amerikai Virgin-szigetek és a Bahama-szigeteken található Nassau.

Alaszka

A Norwegian továbbra is három hajót indít Alaszkába: A Pearlt és a Jewelt Seattle-ből, a Sunt pedig a kanadai Vancouverből és az USA-beli Sewardból. A Pearl tízéjszakás útján a Gleccser-öböl (Glacier Bay) mentén fog haladni, a Jewel 7 éjszaka alatt a Sawyer-gleccserhez tart, a Sun pedig egyirányú, 7 éjszakás útra indul Vancouver és Seward között.

Bahama-szigetek és Florida

A Norwegian Gem 7 éjszakán keresztül fog utazni New Yorkból a Bahama-szigetek és Florida irányába. Ez a családbarát útvonal magában foglal gyerekeknek szóló Nickelodeon műsorokat is a hajón. A kibővített, 8 éjszakás programban plusz időtöltés is jár az utasoknak, amikor tengerben fürödhetnek vagy Orlandóban mászkálhatnak. Aki rövidebb útra vágyik, az pedig a Norwegian Sky-jal 3 vagy 4 napos hajókázást is választhat a Bahamákon, ami magában foglal egy megállást a Norwegian privát szigetén, a Great Stirrup Cay-en.



Kanada és Új-Anglia

A Norwegian 2015-ben is folytatja látványos kanadai és új-angliai útját. A Norwegian Dawn egyirányú utakat is fog kínálni Boston és Quebec között, ami 14 éjszakássá bővíthető a kanadai és új-angliai útvonal kombinálásával. A Norwegian Gem pedig olyan 7 éjszakás utazást kínál, ami érinti a kanadai Halifaxot és Saint John-t, illetve az USA-beli Bar Harbort és Newportot is.

Hawaii

A frissen felújított Pride of America folytatja rendkívül népszerű, 7 éjszakás hawaii útját is. A hajó Honoluluból indul és többek között olyan szigeteken áll meg, mint Maui és Kauai.

Új útvonalak

2015 tavaszán a Norwegian számos olyan, egyszer adódó útvonalat kínál, mint az újratervezett Karibi-térség hajóút, transzatlanti járatok, csendes-óceáni útvonalak és néhány út a Panama-csatorna érintésével.


Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.