A program 2008 júniusában veszi kezdetét és három fő terület fejlesztését célozza. A fejlesztések első szakaszában a légitársaság kialakít egy új, önálló közúti kapcsolattal és taxi állomással rendelkező check-in pavilont a First osztály utasai és az aranykártyás törzsutasok számára. Létrehoz egy emelt szintű, továbbfejlesztett szolgáltatásokat nyújtó check-in részleget is a Club World osztályon utazók valamint az ezüstkártyás törzsutasok részére. Valamint a Heathrow Terminál 5 népszerű Galleries váróinak mintájára és építészeti koncepciói alapján a társaság felújítja a New York JFK repülőtéren jelenleg működő Terrace, First és Concorde várókat. A felújított épület lesz az első olyan komplexum a New York JFK repülőtéren, amely rendelkezik majd az „Optimalizált Energiafelhasználás és ÖKO-Design” tanúsítvánnyal. Ennek megfelelően, számos egyéb környezetbarát jellemzője mellett, a felújított épület hasznosítja majd például a természetes napfényt és az esővizet is.
30 millió dollár értékű befektetési program New York-ban
A British Airways május 21-én bejelentette, hogy a New York JFK nemzetközi repülőtéren 30 millió dollár értékű, közel másfél évig tartó programot indít, amelynek során a légitársaság továbbfejleszti az üzleti utasoknak nyújtott földi szolgáltatásait a repülőtér terminál épületében.

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség
A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.