31 millió utas, 4600 munkahely

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb légitársasága 15 évvel ezelőtt nyitotta meg budapesti bázisát. Az első magyarországi Wizz Air járat 2004. június 24-én szállt fel London Luton felé az akkor még Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtérnek nevezett, azóta Liszt Ferencről elkeresztelt légikikötőből. Azóta 31 millió utas vette igénybe a Wizz Air Budapestről induló és a városba érkező járatait.  

A Wizz Air ma 14 ország 25 bázisáról üzemeltet járatokat, ezek közül a budapesti a legnagyobb: a magyar fővárosban 14 korszerű Airbus A320 és A321 repülőgép teljesít szolgálatot, amivel a légitársaság több mint 4600* munkahely fenntartását támogatja. Márciusban érkezett a bázisra a Wizz Air első A321neo repülőgépe, amelyhez azóta két újabb csatlakozott. Az A321neo a legmodernebb technológiát képviseli a légiközlekedésben, zajterhelése 50 százalékkal alacsonyabb a korábbi modellekéhez képest. Üzemanyag-fogyasztása 20, nitrogén-oxid-kibocsátása csaknem 50 százalékkal kevesebb, így a Wizz Air a legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező európai légitársaság. A Wizz Air immár 30 országban 66 változatos úti céllal köti össze a magyar fővárost Európában és azon túl.

Az idén már hárommal bővült a Budapestről elérhető desztinációk száma: tavasszal London Gatwick és Oslo, a múlt héten pedig a spanyolországi Castellón irányába indult új járat. A légitársaság Budapestről elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten 9 százalékos növekedésnek felel meg. A Wizz Air az elmúlt egy évben több mint 5,3 millió utast szállított hazánkból induló és az országba érkező járatain, ami meghaladja bármely más légitársaság egy év alatt valaha elért magyarországi forgalmát. A Wizz Air Budapest iránti elkötelezettségének jeleként tavaly itt nyitotta meg modern technológiával felszerelt, 30 millió eurós befektetéssel felépített kiképzőközpontját.

Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs managere elmondta: „Büszkén ünnepeljük a WIZZ sikertörténetének legújabb mérföldkövét, budapesti bázisunk 15. születésnapját. Egész Magyarország számára jelentős gazdaságélénkítő szereplő a Wizz Air, amely Európa egyik legdinamikusabban növekvő légitársasága. A légitársaság Budapesten működteti legnagyobb bázisát, 14 korszerű repülőgéppel. A Wizz Air alacsony viteldíjainak és magas színvonalú fedélzeti szolgáltatásainak köszönhetően az elmúlt másfél évtizedben több látogató fedezhette fel Magyarország és fővárosunk szépségeit, mint korábban bármikor. Ezzel párhuzamosan honfitársaink milliói számára vált elérhetővé a megfizethető utazás élménye. A fiatal és korszerű flottájának köszönhetően a Wizz Air büszkélkedhet az európai légitársaságok között a legalacsonyabb utasonkénti szén-dioxid-kibocsátással. Reméljük, hogy a következő 15 év hasonló sikereket tartogat a Wizz Air, Budapest és Magyarország számára.”

Forrás: Turizmus Online


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.