Mivel egy nemzetközi repülőtéren tréfálkozott az illető, ahol komoly biztonsági kockázatnak számít ilyen kijelentés, a repülőtéri rendőrök a férfit azonnal bekísérték a motozó helyiségbe, ahol aztán tetőtől talpig átvizsgálták - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság pénteken az MTI-vel. A viccelődő utasnál sem a rendőrök, sem a tűzszerészek nem találtak robbanóanyagot, vagy robbantásra alkalmas szerkezetet. A légitársaság azonban úgy döntött, hogy nem engedi fel a Brüsszelbe tartó gépre. Alig pár hete egy csongrádi férfi fenyegette meg Ferihegyet tizenöt gép felrobbantásával. A rokkantnyugdíjas, egykori katonatiszt-helyettes elmaradt nyugdíjának folyósítását követelte ily módon. A férfi ellen közveszéllyel való fenyegetés miatt indított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság eljárást, a Fővárosi Főügyészség azonban jóval súlyosabbnak ítélte a férfi tettét - mivel követelését egy állami szervhez intézte -, így terrorcselekménnyel való fenyegetésre minősítette a folyamatban lévő eljárást. (MTI)
"Mindig bombával utazom"
Mondta egy viccelődő utas a biztonsági kapu jelzésére, ezért nem engedték fel Ferihegyen a Brüsszelbe tartó gép fedélzetére.

Hétfőn sztrájk a német reptereken – magyar járatpárokat is érint
Óriássztrájkot szervezett a legnagyobb közlekedési szakszervezet a hét első napjára Németország több légikikötőjébe.

A nő, aki egy luxushajón talált otthonra
A különc, Clara L. Macbeth annyira beleszeretett az RMS Caronia nevű hajóba, hogy éveken át visszatért rá, szinte ott élve az életét.

Emirates–Expedia Group: együttműködés az utazástervezés területén
Az Emirates és az Expedia Group bővítik együttműködésüket az Emirates New Distribution Capability (NDC) API teljes integrációjával.

Egész évben ünnepel a reptér
Május 7-én lesz 75 éve, hogy megnyitották az akkor még „Ferihegy” néven emlegetett fővárosi légikikötőt.

A kisföldalatti szerelvényei elöregedtek – de még egy jóideig ki kell tartaniuk
A Millenniumi Földalatti Vasút szerelvényei elöregedtek, de a BKV szerint engedélyük érvényes.

Air France-KLM: 2024-ről pénzügyi jelentés
A francia-holland légitársaság azt is közölte, hogy a december 31-én zárult pénzügyi évében utasforgalma 4,7 százalékkal 97,9 millióra nőtt, a járatok töltöttsége 87,8 százalék volt, 0,5 százalékponttal magasabb, mint az előző évben.

Emirates – TUI Cruises: stratégiai megállapodás
A légitársaság és a hajózós nagyvállalat a tengeri turizmus területén kötött megállapodást.

Átadta éves partneri díjait a Budapest Airport
Március 4-én tartották immár hagyományosnak számító éves partnertalálkozójukat, ahol partnereiket díjazták.

Török légitársaság: 2024. évi összesítő mérleg
A Turkish Airlines (TA) az elmúlt évben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el.

Dunai hajós körkép – a hamarosan induló főszezon nyitányaként
Összeállítás a hazai folyami hajózásos piaci helyzetről.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.