BAHART: 2023 volt az évezred legjobb éve

Rekordévet zárt a Balatoni Hajózási Zrt., közel 2 150 000 utas közlekedett 2023-ban a BAHART járatain. Az elmúlt 22 évben nem volt példa ekkora balatoni forgalomra - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden.

Az MTÜ közleménye szerint a hajók közül kiemelkedett a kompok utasszáma, több mint 1 millió 423 ezren választották a komp szolgáltatást. A kompok összesen 50 000 kilométert tettek meg, mely távolság tizezer kilométerrel több mint az Egyenlítő hossza. A szállított kerékpárok száma is jelentősen nőtt, több mint 16 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

Balatoni komp / Fotó: BAHART
Balatoni komp / Fotó: BAHART

Kiemelkedő utasforgalommal zárta a 2023-as balatoni hajózási szezont az állami tulajdonú Balatoni Hajózási Társaság. Az erős nyári forgalom hatására már a személyhajózási szezonban sikerült elérni a 2 millió fölötti utasszámot. Október végéig mind a kompok, mind a személyhajók forgalma meghaladta a tavalyi, sőt a 2019-es számokat is. Az emelkedő tendencia folytatódott az év utolsó hónapjaiban is.

A személyhajók forgalma éves szinten 3,5 százalékkal erősödött 2022-höz képest, több mint 724 ezren léptek a BAHART hajóinak fedélzetére idén. A komppal utazók száma közel 10 százalékkal nőtt a 2019-hez adatokhoz viszonyítva, és az előző évinél is jobbnak bizonyult. A szállított kerékpárok száma pedig minden eddigi rekordot megdöntve megközelítette a 130 ezret. Az év végi eredményekhez az ünnepi időszak jelentős forgalma is hozzájárult. A sűrített, 30 perces menetrend, a kedvező időjárás, illetve a számos Balatoni-parti program is pozitívan befolyásolta az utazókedvet.

Kirándulóhajó / Fotó: BAHART
Kirándulóhajó / Fotó: BAHART

A közlemény szerint a menetrendi hajózásban a Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonal volt a legnépszerűbb, de sokan utaztak Balatonboglár és Révfülöp, valamint Balatonföldvár és Tihany között is. A BAHART séta- és programhajóit összesen 150 ezer utas választotta, ami 6 százalékkal magasabb, mint 1 évvel korábban. A Bulihajókon a nyári szezon végéig 22 ezren kapcsolódtak ki, míg a Varázshajókon 8 ezren. A legtöbb programhajós utas Balatonlelléről indult útnak 2023-ban.

BAHART / Fotó: BAHART
BAHART / Fotó: BAHART

A kompok az idei évtől a téli időszakban hétköznapokon 60 percenként, hétvégente pedig már 30 percenként, sűrített menetrendben közlekednek. A menetrend változása mellett 2024-től a komp bérletként szolgáló BAHART Kártya is megújul a digitális vásárlás és felhasználás bevezetésével, a korábbi kedvezmény struktúra (10-12-15 százalék) megtartása mellett - közölte az MTÜ az MTI-vel.

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.