Költséghatékonyabb és halkabb lesz a WizzAir a Ryanairnél

A Wizz Air költségszintje alacsonyabb, mit a  vetélytárs RyanAir-é. Ez a korábbinál sokkal gazdaságosabban üzemeltethető új generációs típusnak az A321neonak köszönhető.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Hamburgban tartott ünnepélyes eseményen felidézte: eddig hatszor adtak le megrendelést az Airbusnak, a legelső szerződésről egy budapesti kocsmában állapodtak meg még 2004-ben. Akkor 12 gépet rendeltek, aztán 20-at, két alkalommal 50-et, majd 100-at és tavaly Dubajban már 146 gépet.

Váradi József hangsúlyozta, az A321neo igazi forradalmat hoz a légiközlekedésben, mivel a típus a régebbi ceo változathoz képes 20 százalékos költségcsökkenést hoz. A vezérigazgató szerint a neo takarékossága ugyanennyi, 20 százalékos jegyárcsökkenést is hozhat magával, így továbbra is versenyképesek tudnak maradni.

A Wizz Air Airbus A321 neo-ját bemutató videó ide kattintva érhető el.

Komoly eredmény lemenni egy három és félszer akkora versenytárs költségszintje alá- írja a forbes.hu. Az A 321neoval a magyar alapítású cég rendelkezésére áll a világ leghatékonyabb keskenytörzsű géptípusa, a Ryanair viszont Boeing 737-es flottával repül és az amerikai gyártónak még nincs hasonló paraméterekkel üzemeltethető modellje, bár már tárgyal róla: legfeljebb százgépes megrendelésről tárgyal az Airbusszal a nemrég teljesen felvásárolt Laudamotion számára a Ryanair, az ír fapados saját részére pedig a Boeing 737 MAX 10-es iránt is érdeklődik.

Az A321-nél megszokott 230 ülés helyett a neoban 239 ülés van, de a lábtér állítólag nem szűkült tovább. Az első neo pontosan a századik magyar lajstromú Wizz-gép lett. A következő néhány hónapban még újabb hat társa követi - a teljes budapesti A321-flotta tehát neósodik. Ez jó hír a nagy repülőzajra panaszkodó budapestieknek, hiszen nem csak a fogyasztásban jobbak ezek az új gépek az elődeiknél, de lényegében fele olyan hangosak.

A ferihegyi repülőtéren tartott rendezvényen Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója azt hangsúlyozta, hogy 2006-ban egy Boeing 767-es 180 székkel repült, ma az A321neo 239 férőhelyet kínál. Ezzel együtt a 8 milliós utasforgalom 2006-ban évi 140 ezres gépmozgás mellett jelentkezett, míg 2018-ban 15 milliós forgalomra 110 ezer gépmozgás és ezzel alacsonyabb zajterhelés jutott.

Forrás: AIRportal.hu


Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.
Új kezdeményezés a szingapúri légitársaságnál

Új kezdeményezés a szingapúri légitársaságnál 

A SIA Group a 60. szingapúri évforduló ünnepléséhez jegyár akciókkal, különleges ajánlatokkal és közösségi kezdeményezésekkel csatlakozik.
Rangos elismerés a fővárosi légikikötőnek

Rangos elismerés a fővárosi légikikötőnek 

Tizenkettedik alkalommal is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió legjobb légikikötője
TUI Airline Day – fókuszban a légi közlekedés

TUI Airline Day – fókuszban a légi közlekedés 

A TUI Magyarország április 9-én első alkalommal rendezte meg légügyi témában partnertalálkozóját a pesti Dumaszínházban.
Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat

Idén is robog Csíksomlyóra az expresszvonat 

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.