A 165. hajózási szezon a Balcsin

Megkezdődött a 165. hajózási szezon a Balatonon; az idei első hajót, a Siófokról érkező, 120 éves Kelént szombaton fogadták ünnepélyesen a balatonfüredi kikötőben.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója beszédében azt emelte ki, hogy a hajósok lelkiismeretesen felkészültek a 165. balatoni hajózási szezonra. Kifejezte azt a reményét, hogy az ide szezon talán nem lesz olyan mostoha, mint a tavalyi volt; a sok viharos nap miatt kevesebbszer tudtak a hajók kifutni és a vendégszám is erősen csökkent az előző évihez képest. Az idei évre bővítették a szolgáltatásaikat, a kínálatukat - mondta a vezérigazgató.    

Horváth Gyula elmondta: 22 hajóval és négy komppal vágtak neki a szezonnak, s mostantól már teljes menetrend szerint, azaz nem csak a hét végén, hanem minden nap közlekednek a hajók. A tavalyihoz hasonlóan a jegyárat idén sem emelte a cég - mondta a vezérigazgató. Közlése szerint idén 300 millió forintot költenek fejlesztésekre és 180 milliót felújításokra; a legjelentősebb fejlesztés a siófoki kikötő teljes megújítása (az első üteme május 30-ra befejeződik 65 millió forintos költséggel), továbbá új motort kap a Csobánc hajó.     

Horváth Gyula tájékoztott arról is, hogy a tavalyi, 1,8 milliárd forintos árbevételük 10-12 százalékkal maradt el az előző évitől, az idei tervük viszont valamivel több kétmilliárd forintnál. A múlt évi gyenge szezon ellenére is 2010-ben 700 ezren utaztak a személyhajókon, 100-120 ezren a rendezvény és -sétahajókon, s mintegy 800-850 ezren a kompokon.

Forrás: MTI


Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.