A Boeing befejezte a szoftverfrissítést

Befejezte a vitatott 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését - jelentette be a Boeing repülőgépgyár.

A chicagói székhelyű repülőgépgyár közölte azt is, hogy a szövetségi légügyi hatóság (FAA) további részletes információkat kért az új szoftverről. A Boeing eleget tesz a kérésnek, és már a végleges dokumentációk benyújtására és a próbarepülésekre készül, valamint megkezdte a pilóták kiképzését is.

Dan Elwell, a szövetségi légügyi hatóság vezetője jelezte: május 23-án a texasi Fort Worthben nemzetközi szakértőkből álló csapat tekinti át mind a szoftverfrissítéseket, mind a pilóták kiképzési tervét. A Boeing MAX típusú gépeket márciusban kivonták a forgalomból a világ sok országában, beleértve az Egyesült Államokat. A két legnagyobb amerikai légitársaság - az American Airlines és a Southwest Airlines - augusztus eleje előtt semmiképpen nem akarja ezeket ismét forgalomba állítani.

A géptípusok kivonására azt követően került sor, hogy március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság Boeing-gépe alig öt hónappal azután, hogy balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air szintén Boeing 737 MAX gépe. A két katasztrófában 346 ember vesztette életét. Kiderült: ezeken a géptípusokon komoly szoftverhibák voltak, amelyeket ráadásul a pilóták korábban már többször is jeleztek a Boeing vezetőinek. A vizsgálatok során felmerült az FAA felelőssége is, hiszen a légügyi hatóság engedélyezte e gépek repülését. "Elkötelezettek vagyunk, hogy most minden rendben menjen" - nyilatkozta csütörtökön Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója.

Forrás: MTI


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.