A 11 gépből az Air Algerie légitársaságé hét gép, négyet a Tassili Airlines vásárol meg. Az üzletkötés értékét nem közölték. A közel-keleti feszültség állandósította harci gépek iránti kereslet uralja a vasárnap Dubajban megnyílt - négy napig tartó - légi szalont, a válság a polgári repülőgépek iránti érdeklődést jócskán apasztotta. Katonai elemzők szerint a térségbeli fenyegetettség és feszültség miatt folyamatos a kereslet az új repülési rendszerek iránt, a térségbeli országok vadászgép-állományuk folyamatos megújítására törekszenek. Az Airbus vezérigazgatója szerint a következő két év is nehéz lesz a polgári repülési ipar számára, de különösen a Közel-Keleten és Afrikában mutatkozik piacbővülés, hiszen például a közel-keleti légitársaságok a válság idején is biztos növekedést mutattak. A Boeing is azt jósolja, hogy az utasszállító gépek piacán 2012-ig nem várható igazi fellendülés, a teherszállító gépeknél viszont már az élénkülés jeleit látja az amerikai repülőgépgyártó. A cég vezérigazgatója csak 2013-2014-ben vár nagyobb volumenű megrendeléseket utasszállító gépekből. A dubaji légi show szervezői mindazonáltal azt remélik, hogy az idén az üzletkötéseket tekintve sikerül túlszárnyalni a legutóbbi rendezvény 155,5 milliárd dolláros összértékét. (MTI)
A Boeing is megkötötte első üzletét a dubaji légi szalonon
Az Airbus után a Boeingnek is sikerült megszereznie első megrendeléseit a dubaji légi vásáron: az amerikai gyártó keddi bejelentése szerint két algériai légitársaság összesen 11 darab 737-800-as Boeinget rendelt tőle.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait
A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is
MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján
Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény
A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat
A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Karbantartási munkák a debreceni reptéren
Ez idő alatt leáll a forgalom.

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít
Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.