A brit fapados kirúgja alkalmazottainak egyharmadát

Lassan újraindul a légiközlekedés, de az olcsó repülés úttörőjének számító Easyjet is leépítésekre kényszerül a koronavírus-járvány hatására, és flottáját is csökkenti.

A 15 ezer embert foglalkoztató, Luton-i székhelyű "fapados" 30 százalékkal csökkenti alkalmazottainak létszámát, így 4500 munkahely van veszélyben.

Johan Lundgren, az EasyJet vezérigazgatója azt írta; "nehéz időkben nagyon nehéz döntéseket kell meghoznunk. De hosszú távon a lehető legtöbb munkahelyet meg akarjuk őrizni."

A brit pilóta szakszervezet vezetője, Brian Strutton szerint a cég még nem egyeztetett a munkavállalókkal: "Várjuk, hogy megtegye, aztán meglátjuk, milyen hatása lesz ennek az Egyesült Királyságban."

A légitársaságok június 15-től, 10 hét után tervezik újraindítani járataikat néhány útvonalon - fokozott higiénés és biztonsági szabályok bevezetése mellett. Ugyanakkor úgy látják, hogy a járvány következtében legalább 2023-ig az ágazat válságával kell számolni.

Az Easyjet diszkont vetélytársai karcsúbb leépítést jelentettek be; a Ryanair alkalmazottai 15, a WizzAir dolgozói 19 százalékát küldi el.

A repülőgépgyártókat ugyancsak fájdalmasan érinti a járvány. A Boeing 12 ezer munkahelyet kénytelen felszámolni megrendeléseinek drasztikus visszaesése miatt.

Az AP szakújságírója, David Koenig úgy fogalmazott; "a járvány kitörése óta a légitársaságok nem igényelnek új gépeket. Futó megrendeléseiket pedig visszavonják, jobb esetben módosítják. Nincs szükségük további repülőgépekre, így is túl sok van nekik."

A vetélytárs Airbus szerkezetátalakítási terveken dolgozik, amiben a munkahelyek számának csökkentése is szerepel. A leépítések növelik a munkanélküliséget - ami végső soron -, elnyújtja a koronavírus járvány-krízist.

Forrás: Euronews


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.