A budapesti taxisokért a kamara megpróbál lobbizni

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatai a kormány és a főváros számára a budapesti taxisokat sújtó elhúzódó válsághelyzet enyhítésére.

Többek közt ezt írják az illetékesekhez eljuttatott levelükben:

1) A BKIK javasolja, hogy a vonatkozó jogszabály módosításával minden, a járványhelyzet tavaszi kezdetén már engedéllyel rendelkező és forgalomban lévő taxigépjármű esetében a tíz éves használati lehetőséget egy évvel emeljék meg, valamint a pandémia további elhúzódása esetén annak időszakával a használati időt tovább hosszabbítsák.

2) A BKIK örömmel tapasztalta, hogy a fenti nehézségek dacára a személytaxi-szolgáltatók a pandémia első hullámában az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatának keretén belül rövid idő alatt kimerítették az elektromos gépjárművek beszerzése vonatkozó keretet. A BKIK új keret megnyitását indítványozza legkésőbb 2021. év elején a személytaxi-szolgáltatás céljából használandó elektromos autók beszerzésének támogatására.

3.) A 2020. évi, valamint a további veszteségek mérséklése érdekében a BKIK javasolja 2020 márciusa és 2021. vége között valamennyi személytaxi-szolgáltató részére egységesen, teljes egészében a drosztdíj elengedését, illetve annak 2020 márciusig visszamenőleg a megtérítést.

4) A BKIK javasolja, hogy a főváros taxiutalványok széles körű, célzott juttatásával ösztönözze a taxiszolgáltatás igénybevételét, amelynek kidolgozásához felajánlja segítő közreműködését.

 

 

Forrás: Turizmus Online


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.