A közelben leszáll a Korean Air

Az Airlineroute hírlevele hívta fel a figyelmet, hogy a dél-koreai zászlóvivő megkezdte a Szöul-Zágráb útvonalon a jegyek értékesítést ősszel induló járatára.

A járat hetente háromszor közlekedik szeptember 1-től Incshon repülőteréről. Az Airbus A330-200-assal teljesített járatok szombatonként délelőtt 11-kor indulnak Szöulból, míg kedden és csütörtökön 11:05-kor. Mindkét esetben aznap délután 15:45-kor szállnak le az utóbbi években komoly ráncfelvarráson átesett zágrábi repülőtéren.

Visszafele 17:20-kor indulnak a csütörtöki és szombati járatok. Ezek másnap délelőtt 11:30-kor érkeznek a dél-koreai fővárosba. Kedden 17:45-kor száll fel a járat és érkezik délelőtt 11:55-kor Szöulba.

A portál szerint egyelőre csak a nyári menetrend végéig, október 27-ig tudni a járat működéséről.

A SkyTeam-tag Korean a horvát zászlóvivő révén Star Alliance-hub Zágrábba közlekedik. A másik nagy koreai, az Asiana szintén a Star Alliance tagja. A járat indítását indokolhatja a térségbe látogató egyre növekvő számú koreai turista. Értesüléseink szerint a csoportok jellemzően a Velence-Ljubljana-Zágráb-Bécs útvonalat járják be. A Korean szintén közvetlenül közlekedik az osztrák fővárosba.

Budapesten két egymást követő szezonban az Asiana tripla hetese landolt hetente. A gép azonban charterként üzemelt. A budapestre érkező csoportok közép-európai túrákra indultak.

 


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.