A legjobb értékesítőket díjazta a török légitársaság

Néhány napja készült el a magyar változata a Turkish Airlines új reklámfilmjének – ennek vetítésével kezdődött a török légitársaság immár hagyományos évnyitó fogadása.

Şakir Fakili, Törökország nagykövete köszöntőjében kiemelte, hogy a Török Köztársaság és a Turkish Airlines egymással párhuzamosan fejlődött az utóbbi húsz év során. A Turkish belföldi légitársaságként indult, majd az intenzív növekedés fázisa a 90-es években következett be. A siker alapja a geográfiai lokáció: Isztambulból 4 órás repülési időn belül több tíz millió ember érhető el.Ma már 232 városba repülnek 232 géppel. „Magyar testvéreink végre vízum nélkül utazhatnak hozzánk” – zárta gondolatait a nagykövet.

Földvári András, a Turkish Airlines marketingigazgatója kiemelte, hogy a légitársaság világelső a repült országok - 108 - számát tekintve, a Skytrax felmérésén pedig már harmadszor nyerte el egymás után az Európa legjobb légitársasága címet. A cég üzletpolitika is változatlan: elsősorban utazási irodákon keresztül értékesítik a jegyeket.

Afrikában már 36 reptérre van járatuk, az amerikai földrészen nyolc városba, a Távol-Keleten pedig 31 pontra repülnek. Tervezik egy manilai járat indítását. Az idei év végére az úti célok számát 267-re, a szállított utasok számát a 2013. évi 48,3-ről 59,5 millióra tervezik növelni.

A magyar piac számára a legfontosabb újdonság – amint arról korábbi hírünkben már beszámoltunk – az, új immár harmadik napi járat indulása Budapest és Isztambul között március végétől. A három járat jóvoltából az isztambuli átszállási lehetőségeket még optimálisabb módon, rövidebb várakozási idővel tudják igénybe venni a magyar utasok. Ideális lesz az átszállás például az Észak-Amerikába induló járatokra.

Aki mégis várni kényszerül Isztambulban egy-két órát, annak is arany élete lesz, hiszen a közelmúltban adták át a repülőtér vadonatúj, 3000 m2-es, minden kényelemmel felszerelt lounge-át.

Levend Arisoy magyarországi igazgató a rendezvényen megköszönte a legjobb partnerirodák munkáját. Elismerő díjat kapott a legjobb értékesítő iroda, a Vista, a legjobb business class-értékesítő az OTP Travel. A legjobb értékesítésen túli szolgáltatást a Morea nyújtotta, a legnagyobb növekedést a Tensi Tours érte el, a legnagyobb piaci részesedésért a Maurit díjazták, a legjobban teljesítő tour-operátor az Unitravel lett, a legjobb non-IATA-iroda a Green Travel, legjobb online értékesítő címét a Weco Travel érdemelte ki.

 {video|id=3586}


Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
A Kúria megsemmisítette a turistabuszok felhajtását korlátozó budavári rendeletet

A Kúria megsemmisítette a turistabuszok felhajtását korlátozó budavári rendeletet 

A Kúria Önkormányzati tanácsa – több indokra hivatkozva – 2024. október 1-jén megsemmisítette a vonatkozó rendelet buszos behajtásra vonatkozó szakaszait.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.
Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.