A LOT már Budapestről Szöulba is repül

A LOT Polish Airlines első közvetlen, menetrendszerinti járata megkezdte ma útját Budapestről Szöulba. Mostantól Boeing 787 Dreamlinerek repülik ezt az útvonalat, hetente három alkalommal. Ez a LOT első Lengyelországon kívülről Ázsiába irányuló, hosszú távú járata, és a harmadik, a LOT által magyarországi viszonylatban üzemeltetett közvetlen hosszú távú járat. 

A LOT Polish Airlines a mai napon menetrendszerinti járatot indított a magyar és a dél-koreai főváros között. Mostantól Boeing 787 Dreamlinerek repülik ezt az útvonalat, hetente háromszor, az alábbi menetrend szerint:

BUD-ICN LO2001 12:25–6:05 (+1) – keddenként, péntekenként és vasárnaponként

ICN-BUD LO2002 07:35–12:20 – hétfőnként, szerdánként és szombatonként

„A Budapest-Szöul járat indítása újabb mérföldkő a LOT történetében, és a második, magyarországi bázisunk építésének újabb állomását is jelenti. Biztos vagyok benne, hogy a szolgáltatásaink a koreai és a magyar utasok tetszését is el fogják nyerni. A két főváros közötti turisztikai és üzleti potenciál hatalmas – az éves utasforgalom ezen az útvonalon eléri a 75 000 főt, a közép-kelet-európai régió és Szöul között utazók száma pedig több mint 580 000 évente. A közép-kelet-európai térség egyik vezető légitársaságaként a LOT reagál az utasok igényeire, és egy helyett máris két európai fővárosba, Varsóba és Budapestre üzemeltet járatokat Szöulból” – mondta Rafał Milczarski, a LOT Polish Airlines vezérigazgatója.

A Budapest-Szöul járat menetideje mintegy 11 óra. Budapesten kiváló átszállási lehetőség nyílik a LOT innen közlekedő további járataira, Brüsszel, Prága, Stuttgart és Varsó irányába.

Az utasok három osztály közül választhatnak a LOT Dreamlinerek fedélzetén; a LOT Business Class teljesen lehajtható üléseket és a legjobb éttermekre emlékeztető konyhát, a LOT Premium Economy Class nagyobb személyes teret, illetve kényelmes, lábtartóval és combtámasszal felszerelt üléseket, koktélasztalokat és széles menüválasztékot, a LOT Economy Class pedig modern üléseket, saját szórakoztató képernyőt és USB csatlakozót biztosít.

A Budapest-Szöul útvonalon közlekedő utasoknak a LOT többek között koreai menüt, a koreai nyelven is rendelkezésre álló fedélzeti szórakoztató rendszerben pedig koreai filmeket is ajánl. A légitársaság célja, hogy hamarosan minden járaton a személyzetnek legyen koreai nyelvet beszélő tagja.

A Budapest-Szöul járatnyitás a LOT budapesti bázisának fejlesztése terén is újabb nagy lépést jelent. 2020. március 30-tól, azaz kevesebb, mint két évvel az Amerikába irányuló közvetlen járatok elindítását követően, a LOT által a magyar fővárosból üzemeltett útvonalak száma tizenkettőre fog emelkedni, így az utasok közvetlenül érhetik el Varsó, Krakkó, London City, Bukarest, Brüsszel, Stuttgart, Prága, Belgrád, Szófia, New York, Chicago és most Szöul repülőterét. Az újonnan bejelentett európai járatainak üzemetetése érdekében a LOT 3 Embraer 195 típusú repülőgépet fog Budapesten állomásoztatni. A jövő nyári szezon kezdetétől a légitársaság budapesti flottáját 4 rövid távú repülőgép és egy Boeing 787 Dreamliner fogja alkotni.

Jelenleg mintegy 80 légi utaskísérő és egy tucatnyi magyar pilóta dolgozik a LOT budapesti járatain. A légitársaság emellett új munkavállalókat is felvesz; 2019 végére varsói és budapesti bázisain körülbelül 150 új pilótát tervez foglalkoztatni.

2018-ban a LOT több mint 8,9 millió utast szállított, ami 2017-hez képest 2 milliós növekedést jelent. A légitársaság 2019-ben 10 millió vendéggel számol. A LOT Polish Airlines 2003 óta a Star Alliance légitársasági szövetséget erősíti.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.