Részesedést szerezne a német Lufthansa a LOT lengyel állami légtársaságban, és a két cég között már meg is kezdődtek a tárgyalások erről, írta szerdai számában a Süddeutsche Zeitung. A Lufthansa nem kommentálta az értesülést. A müncheni napilap név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Lufthansa vezetője és a LOT vezérigazgatója személyesen tárgyalt egymással a tervezett ügyletről. Az idén 80 éves LOT-ban 68 százalékos tulajdonrésszel rendelkező lengyel államot képviselő varsói államkincstári minisztérium szóvivője közölte: vannak érdeklődők a társaságra, de a privatizációs eljárást még nem indították meg. A Lufthansával kapcsolatban korábban is megjelentek a LOT megvételének szándékáról szóló hírek. Legutóbb 2008 januárjában, amikor egy lengyel lap az államkincstári minisztérium helyettes vezetőjére hivatkozva arról írt, hogy a német légitársaság többségi részesedést kíván szerezni a lengyel cégben. A Lufthansa több társaság felvásárlásán dolgozik egyszerre. Ezekben a hetekben veszi át a British Midland Airways (bmi) brit légitársaság részvényeinek többségét, teljes egészében megveszi az Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársaságot és várja az Európai Bizottság hozzájárulását a belga Brussels Airlines felvásárlásához. (Menedzsment Fórum)
A LOT-ot is bekebelezi a Lufthansa?
Újabb felvásárlási célpontot nézett ki magának a Lufthansa, sajtóértesülések szerint a LOT lengyel állami légitársaságban szerezhet kisebbségi tulajdonrészt a német óriás.
Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában
Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?
Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates
A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek
Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Ezeken az útvonalakon állítja forgalomba az Emirates legújabb repülőgépeit
Összesen 65 darab gépet rendeltek.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat
Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél
A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését
A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Interjú
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”
A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.