FRISSÍTVE A Ryanair újabb plusz költséget húzott elő a kalapból

Az ír fapados légitársaság egy új extra díjjal állt elő jegyvásárlás esetén: utasaiknak fizetniük kell  az online beszállókártyák megszerzéséért is, számol be a BBC híre nyomán az index.hu hírportál. Időközben a Ryanair is megszólat a téma kapcsán, hozzánk küldött válaszukat is közöljük a cikk alján.

Az utasok a közösségi médiában fejezték ki csalódottságukat amiatt, hogy akár 21 fontot (mintegy 9300 forint) is ki kellett fizetniük egy ülőhelyért, hogy hozzáférjenek az online beszállókártyájukhoz – írja a BBC.

A légitársaság azonban egy ingyenes lehetőséget is biztosít a kötelező beszállókártya megszerzésére: azok, akik nem szeretnének ülőhelyért fizetni, sorban állhatnak a reptéren a becsekkoló pultnál, és megkaphatják azt papír formában.  Az intézkedéssel kapcsolatban a BBC kereste a légitársaságot, választ azonban egyelőre nem kaptak, de a közösségi médiában fellelhető beszámolók szerint az új extra díjat a napokban vezethették be.

 

Felháborodott utasok

Az egyik felháborodott utas arról posztolt, hogy a légitársaság döntése miatt most egy 30 méter hosszú sorban kell várakoznia a beszállókártyaért, hacsak nem akar külön fizetni az ülőhelyért. Továbbá botrányosnak tartja, hogy a Ryanair azért hozta meg ezt a döntést, hogy még több pénzt keressenek rajta.

Egy másik utas viszont arról számolt be, hogy a reptéri check in pultnál dolgozók elmondták nekik, az új politika csak az utolsó 20 utasra vonatkozik, akik a járatra bejelentkeznek, és a díjat az elmúlt napokban vezették be.

A felháborodást vélhetően azt válthatta ki, hogy a legtöbb légitársaságnál ingyenesen lehet elvégezni a kötelező utasfelvételt mind online, mind pedig a repülőtéren. A légitársaságok ugyanis megkövetelik az utasoktól, hogy online vagy személyesen jelentkezzenek be a járatra, ezzel megerősítve az utazási szándékukat.

Mostantól azonban a Ryanair utasainak vagy ülőhelyet kell vásárolniuk, ha online szeretnék elvégezni az utasfelvételt, és letölteni a beszállókártyájukat, vagy személyesen kell sorban állniuk a repülőtéren.

x x x

A megjelent hír kapcsán a Ryanair is megszólalt: "Szeretnénk megosztani a Ryanair állásfoglalását a témával kapcsolatban:Tévedés: a Ryanair digitális beszállókártyáért soha nem számít fel díjat. Minden velünk utazó kifizethet egy előre foglalt helyet, ha úgy kívánja, vagy ha az utasok szeretnék elkerülni a helyjegy díját, akkor ingyenesen választhatnak egy véletlenszerűen kijelölt helyet", írják.

 

 

Forrás: BBC / index.hu


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.