A Sky Europe eltörli az üzemanyag felárat

A Sky Europe Airlines Közép-Európában az első légitársaság, amely eltörli az üzemanyag felárat és minden további utasdíjat vagy foglalási költséget, ezeket a jövőben beépítik a jegyárba.

A repülőjegy árán felül csak az indulási repülőtérnek járó illetéket, valamint - ha az előírt - akkor a kormányzati felárat számítják fel. „ A Sky Europe a reptéri illetékek esetében is figyelemmel kíséri a kapcsolódó költségeket és csak a töredékét számítja fel azoknak a díjaknak, amelyet más légitársaságok bújtatott módon az utasokra hárítanak. Az utazóknak ezért nemcsak a légitársaságok által meghirdetett jegyárakat, hanem a jegyvásárláskor fizetendő teljes összeget is ajánlatos összehasonlítani” – áll a közleményben. A fapados az intézkedés bevezetésével igyekszik átláthatóbbá teszi az árakat a repülőjegyek és a különböző díjak jelenleg még összehasonlíthatatlan rendszerében. Mindemellett érdekes egybeesés, hogy a bejelentés előtti napon hosszú idő után először, ismét hatvan dollár alá süllyedt a nyersolaj hordónkénti ára. Az Európai Unió is tesz lépéseket a jobb átláthatóság érdekében. Hamarosan felmérést készít, amelyben összehasonlítja minden egyes európai repülőtér, illetve légitársaság árait. A Holland Utazási Vállalkozások Szövetsége ettől függetlenül már bejelentette, hogy a jövőben a holland légitársaságok minden járulékos díjat beépítenek áraikba. A holland szövetség kutatásából egyébként kiderült, hogy az elmúlt 14 évben a lecsupaszított jegyárak 11,4 százalékkal csökkentek, holott ha az árképzés követte volna az inflációt, a repülőjegy áraknak a jelenleginél 58 százalékkal magasabbaknak kellene lenniük. A témáról lásd még most megjelent márciusi lapszámunk 20. oldalán található a „A kerozinfelártól a fejlesztési adóig” című cikket.

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.