A szmog miatt vaklandolást kell tanulniuk a kínai pilótáknak

A szmogban való leszállás elsajátítására kényszerülnek a Kína tíz legforgalmasabb repülőteréről a fővárosba érkező pilóták a járatok pontosságának növelése érdekében - írja a Global Times című napilap.

A lap beszámolója szerint január elsejétől kezdődően az érintett pilótáknak igazolniuk kell, hogy rossz látási viszonyok közepette is képesek biztonságosan leszállni. Az úgynevezett vaklandolást a gépeken egy speciális fedélzeti berendezés segíti, emellett külön jelzőfények és az irányítótorony is asszisztál a kifejezetten bonyolult művelethez. A jelenlegi szabályozások szerint ha a kifutópályán való látótávolság kevesebb 550 méternél, és a pilóták nem rendelkeznek speciális kiképzéssel, akkor nem engedélyezett számukra a landolás, és másik repülőteret kell keresniük.

A vaklandolás technikájának elsajátításával a pilóták jelentősen rosszabb látási viszonyok mellett, már 350 méteres vagy akár annál kisebb látótávolság esetén is képessé válnak a biztonságos leszállásra.

Járatokat töröltek el a szmog miatt

Az új szabályozás elrendelésére azért volt szükség, mert az elmúlt években számos alkalommal befolyásolta a szmog a kínai főváros légi közlekedését. Idén januárban például több olyan nap is akadt, amelyen több tucat járatot kellett eltörölni a sűrű szmog miatt, ez pedig - a főváros összekötő szerepéből adódóan - Kína teljes területén késésekhez és a légi közlekedés rendjének felborulásához vezetett.

A vaklandolás gyakorlata Peking nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rossz teljesítményét javítaná, járatainak pontosabbá tételét segítené. A FlyStats vállalat egy májusi iparági jelentése rámutatott: a pekingi fővárosi repülőtér - a sanghaji Putung nemzetközi repülőtérrel karöltve - a világrangsorok alján helyezkedik el. Május hónapban például az összes járat csupán 18 százaléka, az év első felében az összes gép kevesebb mint 40 százaléka érkezett, illetve szállt fel időben.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.