A támadás után egyezkednek az Air France-vezetők és a pilóta-szakszervezet

Négy nappal azután, hogy az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit az üzemi tanács ülésén, újraindult a párbeszéd pénteken a pilóták többségi szakszervezete, az SNPL és az igazgatóság között.

"Jól sikerült" - mondta Philippe Evain, az SNPL elnöke a találkozó után. A vezetőség is azt közölte, hogy nyugodt légkörben folyt a megbeszélés. Véronique Damon, az SNPL egy másik vezetője szerint a jövőbeni tárgyalások kereteinek meghatározásában együtt fognak működni a vezetőséggel, amely a jövő héttől kezdve kategóriánként külön-külön kíván tárgyalóasztalhoz ülni a dolgozók képviselőivel.

A pénteki megbeszélésen jelen volt Alexandre de Juniac, az Air France-KLM vezetője, Frédéric Gagey, az Air France elnöke és Xavier Broseta humánpolitikai igazgató. Ez utóbbi egyike volt annak a hét embernek, akik megsérültek a hétfői incidensben, amelynek képei bejárták a világsajtót. Ahogy arról mi is beszámoltunk, humánpolitikai igazgató félmeztelenül távozott, miután letépték az ingét és szemtanúk elmondása szerint "majdnem meglincselték". Két másik vezető is szakadt ingben hagyta el akkor az Air France székházát.

A képek hatásának tompítására az Air France pénteken kommunikációs kampányt indított a közösségi oldalakon, 15 millió törzsutasának pedig e-mailben küldött szét egy egyperces videót és egy levelet, amelyek a cég honlapján is megtekinthetők.

"Amit hétfőn láttak, az nem az Air France igazi arca" - hangsúlyozza a humánpolitikai igazgató a felvételen. "Ez az Air France. Az Air France mi vagyunk, az Air France önökért van" - mondják ezt követően mosolyogva a dolgozók franciául, angolul, kínaiul és spanyolul, jelezve, hogy büszkék a munkahelyükre.

{youtube|id=36MusuI6Gfc}

A hangulat ugyanakkor feszült a francia légitársaságnál, miután a hétfői incidenst megelőzően szeptember 30-án a tárgyalások a szakszervezetekkel teljesen megszakadtak. Az érdekképviseletek ugyanis nem fogadták el azt, hogy a légitársaság fizetésemelés nélkül növelje a pilóták munkaidejét. A vezetőség azt kérte tőlük, hogy évente 100 órával repüljenek többet fizetésemelés nélkül, és mondjanak le pihenőnapjaik egy részéről.

A légitársaság ezt követően bejelentette, hogy a következő két évben 2900 állás felszámolására készül: 300 pilóta, 900 légikísérő, a földi személyzetnél pedig 1700 ember állása szűnhet meg. Most először tényleges elbocsátások is lehetnek, korábban csak az önkéntesen távozók és a nyugdíjba vonulók munkahelyeit szüntették meg. Az elbocsátásokkal párhuzamosan járatok is megszűnhetnek, miután a tengerentúli útvonalak fele deficitesen működik, a 107 repülőgépből álló flottából pedig 14 eladására készül az Air France.

Szakszervezeti források szerint az Air France három hónapot ad a pilótáknak arra, hogy javaslatokat tegyenek egy megállapodásra, cserébe nem szűnnének meg járatok, és nem adnának el gépeket.

A szakszervezetek a kormány közvetítését kérték a vezetőség és a pilóták között. Az állam ugyanis 17,6 százalékos tulajdonosa a légitársaságnak. Ségolene Royal közlekedési és környezetvédelmi miniszter jelezte: elképzelhető, hogy kinevez egy mediátort, ha a párbeszéd nem indul meg.

Az Air France öt dolgozóját őrizetbe vették a múlt heti incidens miatt

Őrizetbe vették hétfőn az Air France öt dolgozóját, a francia légitársaság vezetőinek egy héttel ezelőtti inzultálása miatt - közölték rendőrségi források.

Az öt férfi az Air France Cargo részlegénél dolgozik raktárosként. Négyet közülük hajnalban tartóztattak le a Párizs közeli lakóhelyeiken, az ötödik dolgozót pedig délelőtt. Nem tanúsítottak ellenállást.

A szakszervezeti aktivistákat az incidensről készült felvételek alapján azonosították.

Október 5-én félbeszakadt az Air France üzemi tanácsának ülése, amelyen a következő két évre tervezett, 2900 állás megszűnését előirányzó akciótervet tárgyalták volna, mivel több száz dolgozó betört a terembe és inzultálta a cég jelenlévő vezetőit. Az incidensben heten megsérültek, köztük egy ember súlyosan.

A világsajtót bejárták azok a képek, amelyeken Xavier Broseta humánpolitikai igazgató félmeztelenül látható, miután letépték az ingét és szemtanúk elmondása szerint "majdnem meglincselték", és két másik vezető is szakadt ingben hagyta el az Air France székházát. Az incidenst politikusok, élükön Francois Hollande államfővel, valamint az Air France vezetősége és a szakszervezetek is elítélték.

A rendőrségre tíz feljelentés érkezett hat biztonsági őr és a három megtámadott vezető részéről, valamint az Air France is panaszt tett az üzemi tanács megzavarása és rongálások miatt, amely öt évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Az ügyészségi nyomozással párhuzamosan az Air France belső vizsgálatot is indított, amelynek során tíz olyan dolgozót azonosítottak, akik érintettek lehetnek a vezetők molesztálásban. Őket hétfőn levélben értesíti a vállalat a szankciókról, többségüket elbocsátották.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.