Air France-KLM: SAF-felhasználásban világelső

A légitársasági csoport megerősíti elkötelezettségét a légiközlekedés szén-dioxid-mentessé tétele mellett, ezt tükrözi, hogy ők használták fel tavaly a legtöbb fenntartható forrásból származó kerozint (SAF), mintegy 80 ezer tonnát, áll ezzel kapcsolatos legújabb közleményükben.

 Az elmúlt évben dupla annyi fenntartható kerozint használtak fel, mint 2022-ben, a 80 ezer tonna a világ SAF-termelésének mintegy 16 százalékát jelentette. A cél, fejtik ki közleményükben, hogy 2030-ra a teljes kerozinigény legalább 10 százalékát alternatív üzemanyaggal váltsa ki a társaság. Az ehhez szükséges mennyiség több mint harmadát már lekötötte a csoport, emellett együttműködési megállapodásokat és szándéknyilatkozatokat kötött szerte a világban azért, hogy globális ellátási láncolatot hozzon létre. Egyebek között francia, osztrák, egyesült államokbeli, kanadai és dél-amerikai vállalatokkal is partnerségre léptek.

Forrás: Air France-KLM
Forrás: Air France-KLM

A másik fő cél, hangsúlyozzák, hogy szintén 2030-ig az egy utaskilométerre vetített emisszió 30 százalékkal csökkenjen a 2019-es szinthez képest, ezért a társaság folyamatosan dolgozik a flotta megújításán és az üzemelés hatékonyságának növelésén is.

Tavaly a csoport holland tagja a CFM International hajtóműgyártóval és a finn Neste olajipari vállalattal közösen hajtott végre teszteket, amelyekkel bizonyította, hogy a repülőgépek hajtóműveit biztonságosan lehet üzemeltetni kizárólag fenntartható kerozinnal.

Ez az üzemanyagfajta a teljes életciklusra vetítve 75 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, jelenleg sütőolajból, mezőgazdasági, vagy faipari melléktermékekből, szerves hulladékból készül. A társaság szigorú szabályai szerint csak második generációs fenntartható kerozint vásárol, amellyel nem veszélyezteti az élelmiszer-ellátási láncolatot és nem pálmaolajból készül.

Air France-KLM

 


Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.