airBaltic 2024-es jelentés: bevételi csúcs, a pénzügyi mérlegen van még mit javítani

A lett légitársaság közzétette a 2024-es teljes évre vonatkozó részletes pénzügyi és működési eredményeit. A társaság minden idők legmagasabb éves bevételét érte el, közel 748 millió eurót, ami 12 százalékos éves növekedést jelent az előző évhez képest. A teljes utasszám pedig most először haladta meg a 8 milliós rekordot, ami 18 százalékos éves növekedést jelent. Azonban pénzügyi éve mindezen sikerek ellenére veszteséggel zárult.

Az iparági kihívások ellenére a lettek működési modellje és folyamatos hálózatbővítése

a korrigált EBITDAR éves 16 százalékos növekedését eredményezte, elérte a 184 millió eurót,

ezzel is bizonyítva modern Airbus A220-300-as flottájának hatékonyságát és fegyelmezett költséggazdálkodását. A légitársaság azonban 118 millió eurós nettó veszteséget könyvelhetett el, elsősorban külső tényezők miatt, beleértve

a Pratt & Whitney hajtóművek gyorsított értékcsökkenését, amely 73 millió eurót tett ki, valamint a árfolyamokhoz kapcsolódó nem készpénzes kiigazításokat, az euró dollárral szembeni 2024-es leértékelődését, továbbá a Csoport 2024. májusi bond2 programjának kiszolgálását.


Fotó: airBaltic

Martin Gauss elnök-vezérigazgató mindezzel kapcsolatban elmondta:

2024 a növekedés és a külső kihívások éve volt. Új rekordokat döntöttünk az utasszámban és a bevételben, a kereslet új magasságokat ért el, új mércéket állított fel a történelmünkben. Az iparági hajtóműkarbantartási problémák és az árfolyam-ingadozások azonban hatással voltak a pénzügyi teljesítményünkre. Ezek azonban átmenetiek, hosszú távú stratégiánkban nem jelentenek változást.

A tavalyi évben a lettek 3 új Airbus A220-300 gépet vehettek át, azóta megérkezett az 50. repülőgép és még 4 várható 2025-ben. A munkavállalók létszáma 2700-ra emelkedett, ami 10 százalékos növekedés az előző évhez képest. Pilóta Akadémiájukon átadták a 100. diplomát és a Vezetői Akadémián is lezárult sikerrel az 5. szezon.

 

 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.