airBaltic-eredmények: rekorddöntögetés

Első féléves eredményei igencsak mutatósak: bevételük 16 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, és így elérte a 339 millió eurós rekordot.

Mint ezzel kapcsolatos legfrissebb közleményükből kiderül,

első féléves EBITDAR 39 százalékkal, rekordszintre, közel 77 millió euróra nőtt, és közel 11 százalékkal, több mint 2 millióra emelkedett a szállított utasok száma 77 százalékos átlagos telítettséggel.

Forrás: airBaltic
Forrás: airBaltic

Azt is írják, hogy július végén Rigában átvették 48., YL-ABV néven lajstromozott Airbus A220-300 típusú repülőgépüket, ez volt a második szállítás az idei évben. Ezt követően bejelentették, hogy

további 10 darab repülőgép vásárlásáról állapodtak meg az Airbus-szal.

A megrendeléssel és a lehívott opciókkal megerősítik pozíciójukat Európa legnagyobb A220-as vásárlójaként.

Martin Gauss elnök-vezérigazgató: 

Vállalatunk történetében először közel 100 darabos A220-300 típusú repülőgépből álló flottát tervezünk. Az évek során ez a repülőgéptípus jól bizonyított, ez volt működésünk gerince és jelentős szerepet játszott nemzetközi sikertörténetünkben.

Mint a közleményből kiderül, eddig több mint 16 276 000 utast szállítottak Airbus A220-300 típusú repülőgépen, gépeik több mint 178 000 repülést teljesítettek és 392 000 blokkórát repültek.

A lett légitársaság jelenleg több mint 130 útvonalat üzemeltet Rigából, Tallinnból, Vilniusból, Tamperéből és szezonálisan Gran Canaria városaiból, és számos csatlakozást kínál a Közel-Keletre, Észak-Afrikába valamint a kaukázusi régióba.

 

 


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.