Ajánlat a magyar államtól a repülőtér megvételére

A Bloomberg információi szerint a repülőtér tulajdonosi köre további hivatalos tárgyalásokba kezd, így a lap szerint többségi tulajdont szerezhet a magyar állam a Budapest Airportban - akár még ez év végéig bezárólag, írja a Bloomberg információi alapján a hvg.hu hírportál.

Az információk szerint a magyar állam 51 százalékos többségi tulajdonrészt szerezne, a maradék 49 százalék pedig egy másik repülőtér-üzemeltetőhöz kerülne. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium, amely a kormány nevében a felvásárlást végzi, nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

 

2020-ban szóltak először a hírek arról, hogy a magyar állam visszavásárolna a repteret, 2021-ben pedig már arról volt szó, hogy megkezdődnek a reptér visszaszerzésének előkészületei. Kezdetben azonban a tulajdonos az AviAllance nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megváljon a reptértől.

2021 júliusában a Bloomberg arról írt, ajánlatot tett a magyar kormány. Idén áprilisban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter úgy nyilatkozott a témában az InfoRádiónak, hogy a budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, és magyar kézbe kell kerülnie. Nagy azt is hozzátette, a kormány elkötelezett a visszaszerzésben, az üzletet pedig még év vége előtt le lehet zárni.

A teljes cikk ITT található.

Forrás: Bloomberg / hvg.hu


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.