Albert Expresszel a villányi focimeccsre

A MÁV Nosztalgia Kft. Albert Flórián örököseivel egyetértésben Albert Expressz néven élményvonatot indít Villányba 2014. augusztus 23-án. Az Albert Expressz első állomása Villány, a borok városa, amely ezúttal a SZÚR-nak, azaz a Színész-Újságíró Rangadónak ad otthont. Az Albert Expresszel élmény az utazás, hiszen a neves focistára filmvetítéssel és könyvdedikálással, valamint focikvízzel emlékezünk, az Orfeum kocsiban pedig zenés-táncos program várja az utasokat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Felejthetetlen és emlékezetes élmények várnak mindazokra, akik augusztus 23-án a MÁV Nosztalgia Kft. Albert Expresszével utaznak Villányba, az idei színész-újságíró rangadóra. A Császár vonatának utasai között üdvözölhetjük Albert Flórián hozzátartozóit, velünk utazik a magyar újságíró labdarúgó válogatott, a magyar színész válogatott, továbbá ismert egykori Fradi játékosok (Fenyvesi, Rákosi, Szűcs és a korábbi sikeres Bajnokok Ligája csapat tagjai) és három játékvezető is Arany Tamás FIFA bíró vezetésével.

A villányi SZÚR-on, azaz a Színész-Újságíró Rangadón a három csapatos nagypályás körmérkőzéses tornán pályára lép többek között Nemcsák Károly, Makrai Pál, Straub Dezső, Laklóth Aladár, Besenczi Árpád, Lippai László, Varga Miklós és Mészáros Béla is. Az újságírókat Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke, Borsi Gergely, a Nemzeti Sport újságírója, Istenes Bence, az RTL Klub műsorvezetője, Istenes László, az RTL Klub szerkesztő-műsorvezetője, P. Fülöp Gábor, az MTVA műsorvezető-riportere, Mohay Bence, az MTVA műsorvezető-riportere, Petúr András, a Sport TV műsorvezető-riportere, és Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport újságírója képviseli.

Az Albert Expressz 2014. augusztus 23-án reggel 7.45 órakor indul Budapest Keleti pályaudvarról, és 11.50-kor érkezik Villányba, ahol a borpince-látogatást követően kezdődik a foci rangadó. A Császár vonata 18 órakor indul vissza Budapestre és 22.15-re érkezik a Keleti pályaudvarra.


BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.