Alkohol- és drogproblémával küzdő pilóták a fedélzeten?

A Germanwings légitársaság franciaországi katasztrófájából okulva gyakrabban és alaposabban kell ellenőrizni a pilóták egészségi állapotát - sürgeti a német repülésegészségügyi szakorvosok szövetsége.

A Die Welt című lap keddi összeállítása szerint a német repülésegészségügyi szakorvosi rendszer szinte teljes mértékben felügyelet nélkül működik. A szakorvosoknak ugyan háromévente meg kell újítaniuk engedélyüket, de ehhez csak egy 20 órás ismeretfrissítő tanfolyamon kell részt venniük és igazolniuk kell, hogy az utóbbi három évben elvégeztek évente legalább 10 repülésegészségügyi alkalmassági vizsgálatot. Ettől eltekintve viszont szinte teljes szabadságot élveznek munkájukban, a pilótákat pedig rendszerint csupán egy orvos vizsgálja meg, akinek döntéseit nem ellenőrzi senki.

Maga a vizsgálat sem több egy viszonylag széles körű belgyógyászati és szemorvosi állapotfelmérésnél, amelyet vérkép- és vizeletvizsgálat egészít ki. Rendszeres pszichológiai vizsgálatnak nem vetik alá a pilótákat.

A márciusi katasztrófa után már a szakorvosok érdekképviselete szerint is változtatni kell a rendszeren. Egyebek között ki kell terjeszteni a laborvizsgálatokat, ellenőrizni kell, hogy a páciens fogyasztott-e kábítószert vagy pszichés problémák kezelésére szolgáló gyógyszert - mondta a Die Weltnek Hans-Werner Teichmüller, a szövetség elnöke.

Bizalmi viszony az orvos és a pilóta között

A lap összeállítása szerint az is gond, hogy a pilóták szabadon választhatnak foglalkozás-egészségügyi szakorvost. Így az évek során "egyfajta bizalmi viszony alakul ki", és előfordulhat, hogy az orvos nem figyel oda, kinek a vizelete kerül a mintaedénybe - mondta egy név nélkül nyilatkozó pilóta a Die Weltnek, kiemelve, hogy "a légi közlekedés egyáltalán nem annyira biztonságos, mint ahogy beállítják".

Hozzátette, hogy ismer több kollégát, akik alkohol-, vagy drogproblémával küzdenek, de ezt "nagyobb erőfeszítés nélkül el tudják tussolni" az orvosi felülvizsgálatokon.

A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt zuhant le Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést. A másodpilótát korábban öngyilkossági hajlam miatt kezelték. Otthonában betegállományba helyezésről szóló, összetépett orvosi dokumentumokat találtak, és táblagépének vizsgálata alapján megállapították, hogy az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülkék ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.