Átadta éves partneri díjait a Budapest Airport

A díjátadó keretében azokat a repülőtéri hatóságokat, szolgáltatókat és partnereket díjazta a vállalat, amelyek az elmúlt évben együttműködésükkel, kiemelkedő szolgáltatás biztosításával, növekedésük révén, vagy épp példamutató fenntarthatósági kezdeményezéseikkel járultak hozzá a repülőtér magas színvonalú működéséhez.

A díjátadón idén

6 kategóriában, 17 partnernek adott át elismerést a repülőtér-üzemeltető.

Idén külön kategóriát hozott létre a vállalat azon partnerek számára, akik a 2024-es EU elnökségi csúcs alatt kiemelkedő támogatást nyújtottak a BA-nak az eseményre érkező képviselők fogadása, valamint az 1. Terminál felkészítése és biztosítása során.

Átadta éves partneri díjait a Budapest Airport
Átadta éves partneri díjait a Budapest Airport
Fotó: Budapest Airport

Emmanuel Menanteau, a VINCI Airports Egyesült Államokért, Észak- és Kelet-Európáért, valamint Délkelet-Ázsiáért felelős területi igazgatója, a Budapest Airport Zrt. Igazgatóságának tagja a rendezvényen elmondta:

Amikor a magyar kormány visszavásárolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, a VINCI Airports-ot, a világ vezető magánrepülőtér-üzemeltetőjét választotta partneréül. A VINCI Airports kiterjedt, számos különböző országból származó tapasztalattal rendelkezik a repülőtér-üzemeltetés és az állami partnerekkel való együttműködés terén. A fő feladatunk Budapesten most a kapacitásfejlesztés, amelyet a magyar kormánnyal közösen, a szakértelem és a pénzbefektetés együttes felhasználásával végzünk. 

Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette:

A repülőtér egy ökoszisztéma, amelyet partnereinkkel közösen alkotunk. Közös szakértelmünk, tapasztalatunk, kooperációnk az, ami lehetővé teszi, hogy elérjük célunkat, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér méltó kapuja legyen ennek a fantasztikus országnak. Ezt a közös munkát és kohéziót ünnepeljük ma.

A Budapest Airport a repülőtér idén, 75. születésnapja alkalmából jubileumi eseménysorozatot rendez, amelyet a vállalat az este folyamán partnereivel, a repülőtéri közösség képviselőivel közösen, ünnepélyes keretek között indított el.

A 2024-es partnertalálkozó díjazottjai

Kiemelkedő hozzájárulás az EU soros magyar elnökségéhez:

  • Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
  • Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálat
  • NAV Repülőtéri Igazgatóság/Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • Terrorelhárítási Központ
  • Alkotmányvédelmi Hivatal
  • EKM Légügyi Felügyeleti Hatósági Főosztály
  • HungaroControl Zrt.
  • Cavok Aviation
  • AS Airport Service
  • Menzies Aviation
  • Celebi Aviation
  • B+N Referencia Zrt.

Legjobban fejlődő nem légitársasági partner 2024: a Magyarországon a Mercur által üzemeltetett DOLLAR/THRIFTY Rent a Car

Legjobban fejlődő áruszállító légitársaság 2024: Qatar Airways Cargo

Legjobban fejlődő utasszállító légitársaság 2024: Wizz Air

Legpontosabb légitársaság 2024: Air China

Az év Greenairport partnere 2024: DHL Express Magyarország Kft.

 


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.