A csaknem három kilométer hosszú kerékpárutat 204 millió forintból építették meg, ebből az unió 134 milliót adott. Kiszélesítették a töltést, áthelyezték a közvilágítási oszlopokat, elhelyeztek három kerékpártárolót és új forgalmi rendet is kijelöltek.
Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) az átadó ünnepségen azt mondta, Csepelen hagyománya van a kerékpáros közlekedésnek, ezért is fontos a kerékpáros-infrastruktúra fejlesztése a kerületben.
Hangsúlyozta: a forgalomszámlálások azt mutatják, hogy egyre többen használják a kerékpárt, az Andrássy úton például naponta ezren bicikliznek. Az önkormányzat célja, hogy valamennyi jármű számára biztonságosabbá tegyék a közlekedést - mondta.
Németh Szilárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere kiemelte: a kerület most már nem a főváros "mostohagyermeke", hanem Budapest szerves része. Ezt bizonyítják a kerületi beruházások, például a gerincút és a szennyvíz-hálózat építése. Hozzátette: a most átadott gerincutat 1993-ban, a kerékpárutat 1991-ben ígérték meg a kerületnek.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az átadáson közölte: 2011 nyarán jelentették be a kerékpáros-infrastruktúra fejlesztését, hat helyszínen 700 millió forintból készülnek bicikliutak, és jövőre is folytatódik a fejlesztés egyebek mellett a BuBi (Budapesti Bicikli) közösségi kerékpáros rendszer projekttel.
A vezérigazgató hangsúlyozta: 2010 óta több pénzt költöttek ilyen célokra, mint 2005 és 2010 között. Csepelen is várható további fejlesztés.
Átadták a Csepelről bevezető kerékpárutat
Átadták csütörtökön Budapest XXI. kerületében a Weiss Manfréd úti kerékpárutat, amely a Kvassay hídtól az Ady Endre útig tart.

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban
Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség
A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.