Átkelő épül Lábatlan és Karva között

Megkezdődött egy révátkelő építése a Komárom-Esztergom megyei Lábatlan és a Duna túlpartján található szlovákiai Karva között - mondta el a polgármester kedden az MTI-nek.

Dinnyés István (független) tájékoztatása szerint a beruházás részeként mindkét településen elkészül egy úszó móló, melyhez kiköthetnek a Dunán közlekedő hajók, valamint felújítják a Karva tulajdonában lévő kisebb hajót, mely a két település közti átkelést teszi lehetővé.

Az úszómű létrehozása mellett Lábatlanon meg kell építeni a létesítményhez vezető utat, parkolót és járdát. A fejlesztésre még 2008-ban nyert a város 133 millió forintot, öt százalék önrész biztosítása mellett. A szerződéskötésre 2011-ben került sor.

A kikötők átadását 2013 április végére tervezik - mondta el a polgármester.

Forrás: MTI


IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban

IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban 

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.