Autó helyett kollektív utazás

A következőkkel érvel a FlixBus, hogy autó helyett inkább ezt a közlekedési eszközt válasszák: utasaik egyetlen év alatt 800 ezer tonna CO2 kibocsátást kerültek el azzal, hogy a kollektív utazást választották, és inkább otthon hagyták az autójukat. Egy buszuk annyi ember szállítására is alkalmas, mintha 30 darab személyautóval utaznának. Járataik világszerte 40 ország 5500 célállomásához jutnak el.

Mint közleményükből kiderül, cégük a kezdetektől fogva a megfizethető és fenntartható mobilitás alapvető víziójára épült. Már a vállalat 2013-as alapításától kezdve a szolgáltatás modern, üzemanyag-takarékos buszokkal működik.

A 2022-es önkéntes ESG riportból kiderül, hogy a más közlekedési módok helyett iaz őket választók 800 ezer tonna CO2-kibocsátást kerültek el egy év alatt.  A Flix autóbuszai átlagosan 26 gramm CO2-t bocsátanak ki utaskilométerenként, szemben a személygépkocsik 143 vagy a repülőgépek 213 grammjával. 

Forrás: FlixBus
Forrás: FlixBus

Hozzátették, folyamatosan vizsgálják az alternatív meghajtású buszokban rejlő lehetőségeket: 2021-ben a válallat a Benelux Államokban és a Skandináv-félszigeten kezdett el kísérletezni sűrített földgázzal (Bio-CNG) működő buszokkal, amely során 75 százalékos csökkenést igazoltak a CO2-kibocsátás terén.

"Hogy mit hoz a jövő, az még homályos, de amire számíthatunk, az az, hogy kívülről zöld buszok belülről is zöldek lesznek. A fenntartható és megfizethető mobilitás az elkövetkező években is fő célunk lesz"

– nyilatkozta Pavel Prouza, a cég csehországi, szlovákiai és magyarországi igazgatója. 

Azt tanácsolják, hogy  közelgő utazások tervezésekor mindenképp érdemes átgondolni: mindenképpen repülővel vagy autóval szükséges-e utazni a kiválasztott uticélhoz? Hiszen könnyen lehet, busszal nem csupán kényelmesebb és költséghatékonyabb az út, hanem környezetbarátabb megoldás, mint a többi lehetőség. 


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.