Az Aeroflot felfüggeszti budapesti járatait

Egy hétre felfüggeszti budapesti járatait hétfőtől az Aeroflot - közölte honlapján szerdán az orosz légitársaság.

A közlemény, amelyben az Aeroflot alapvetően a koronavírus terjedése miatt elrendelt határzárások és járattörlések miatt külföldön rekedt orosz állampolgárok hazaszállítását taglalja, a légitársaság több más járat felfüggesztéséről és ritkításáról is beszámolt. Az orosz légitársaság több más európai főváros között Budapestet is azon célállomások között nevezte meg, ahová alapvetően az orosz utasok hazaszállítása miatt küld gépet. Az Aeroflot ugyanakkor továbbra is rendszeresen repül Brüsszelbe, Szófiába, Londonba, Berlinbe, Athénba, Dublinba, Madridba, Rómába, Amszterdamba, Lisszabonba, Bukarestbe, Helsinkibe, Zágrábba, Genfbe, Stockholmba és Párizsba.

Az orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség (Roszturizm) szerdán közölt becslése szerint a nemzetközi repülőjáratoknak a világjárvány miatti törlése és a határok lezárása következtében mintegy százezer orosz turista rekedt külföldön, elsősorban a karibi térségben, Délkelet-Ázsiában és Törökországban. A Rosszija 24 televízió helyszíni tudósításai szerint az utasok különösen Montenegróban, a Kanári-szigeteken és a Fülöp-szigeteken kerültek méltatlan helyzetbe, ahol sem az elszállításukról, sem a szállásukról sem pedig az orvosi ellátásukról nem gondoskodtak. Marija Zaharova külügyi szóvivő kijelentette, hogy a podgoricai kormány az Oroszországban tartózkodó montenegrói állampolgárok hazaszállítását szabta feltételéül az orosz turisták elszállításának. Szerda kora esti moszkvai bejelentés szerint többnapos alkudozás után megszületett a megállapodás, amelynek eredményeképpen felszállási engedélyt kapott három, Montenegróban veszteglő orosz utasszállító gép.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdán elrendelte Oroszország, illetve az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Egyesült Arab Emírségek közötti légiforgalom csökkentését. A Moszkva, illetve New York, London és Abu Dzabi közötti járatok továbbra is közlekednek ugyan, de a kormányfő ezenfelül csak az orosz állampolgárokat evakuáló repülőgépek közlekedését engedélyezte. Szerda 0 órától lépett érvénybe az a korábbi miniszterelnöki rendelet, amely május 1-jéig erősen korlátozza a külföldiek beutazását Oroszországba. A tilalom nem vonatkozik a hivatalos küldöttségek tagjaira, a követségi és konzulátusi dolgozókra, a nemzetközi kamionforgalom sofőrjeire, a légi tranzitutasokra, valamint a légi, a folyami és a tengeri járművek személyzetére. Nem érinti a korlátozás a diplomáciai, szolgálati vagy a közeli hozzátartozó elvesztése miatt kiadott turistavízummal rendelkező, illetve az Oroszországban bejelentett lakhellyel rendelkező személyeket sem.

Forrás: MTI


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.