Heti nyolc EL AL járat repülhet jövő nyáron

Az EL AL Israel Airlines Boeing 737 - es repülőgépének fedélzeten adott tájékoztatást az EL AL terveiről Váradi János a légitársaság magyarországi igazgatója.

A nyári szezonban közel 90%-os töltéssel üzemeltek az EL AL járatai, és az Izraelbe utazók szintén közel 90 % -a az EL Al-t választotta útjához. A hamarosan induló téli menetrendi szezonban a tavaly télihez képest eggyel több járatot közlekedtet majd az EL Al Budapest és Tel Aviv között. Hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és vasárnap a megszokott reggeli járatok mellett, az utazásszervezők igényéhez igazítva csütörtökön este is lesz járat.

Az áprilistól induló nyári menetrendi szezonban heti nyolc járatot terveznek. Újdonság lesz a Tel Avivból szombat este induló járat, amely még több lehetőséget kinál majd az utazásszervezők számára, lehetővé téve a vasárnap reggeli kiutazást és szombat esti hazatérést.

Izrael nemzeti légitársaságaként, kiemelt célnak telinti Varadi Janos az egyéni utazók, turisták és üzletemberek számának növelését Izraelbe. Ennek érdekében is szorosan együttműködnek az Izraeli Turisztikai Minisztériummal valamint Izrael budapesti nagykövetségével. Bevezették az un. „Tour Operator” árakat melyek által sokkal több egyéni utazóra számít Váradi János. Rendszeresen kínálnak időszakos akciókat, és bevezettek egy kedvezményes business osztályú jegyárat is az üzletemberek számára.

Váradi János hangsúlyozta, hogy az EL AL hagyományos légitársaság, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújt, és a világon az egyik legbiztonságosabb. A check-in és az ügyfélszolgálat igénybevétele, a fedélzeti ellátás és szórakoztató rendszer, a fedélzeti és egy útipoggyász szállítása, valamint a kényelmes ülőhelyek és tágas sortávolság külön díj nélkül, az alapszolgáltatás részét képezik.

Váradi János személyes céljának tekinti a heti járatszám és kapacitás további növelését. Jelenleg Boeing 737, 757 valamint széles törzsű 767-es gépekkel repülnek Budapest és Tel Aviv között. A magyarországi igazgató bízik benne, hogy hamarosan láthatóak lesznek Budapesten az EL AL Boeing 747–es Jumbo gépei is.


Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.