Az úti okmányok megújítására hívja fel a figyelmet a Wizz Air

A légitársaság felhívja utasai figyelmét, hogy a hazánkban a veszélyhelyzet miatt még érvényesnek számító, de lejárt okmányaik külföldi utazásra nem alkalmasak. A légitársaság azt javasolja, hogy az utazni vágyók mindenképpen ellenőrizzék, és szükség esetén újítsák meg úti okmányukat a repülőutak előtt.

A járványhelyzet enyhülésével a légifuvarozó arra törekszik, hogy egyre több járatot indíthasson újra, illetve Budapestről és Debrecenből újabb, rég várt járatokat biztosíthasson utasainak. Ezzel egyidőben azonban arra is felhívja az utazni vágyók figyelmét, hogy az egészségügyi előírások mellett az okmányok és adatlapok, valamint az oltási igazolványok és a PCR tesztek érvényességére is fokozottan figyeljenek oda a zökkenőmentes utazás érdekében.

A tavaly novemberben hozott kormányrendelet alapján ugyanis a 2020 november 4-e után lejárt igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig Magyarország területén használhatók maradnak, nem érvényesek azonban abban az esetben, ha ezekkel az úti okmányokkal el szeretnénk hagyni az országot.



„Érvényes úti okmányok hiányában a légitársaság a célországok beutazási szabályainak megfelelően meg kell, hogy tagadja az utasfelvételt, ezért az utazás időpontját megelőzően, lehetőleg hetekkel korábban érdemes kezünkbe venni okmányainkat és megnézni az érvényességüket. Egyes országokba nem elég, ha az utazás ideje alatt érvényes az úti okmányunk, a beutazáshoz a három, vagy akár hat hónapnál hosszabb érvényességi idő is elengedhetetlen. Ennek az utazás előtt mindenképpen érdemes időben utánanéznünk” – javasolja Radó András, a légiszállító szenior kommunikációs menedzsere.

Az utazni vágyóknak az ügyfélkapu és kormányablakok leterheltségével is számolniuk kell, ugyanis a Miniszterelnökségi Sajtóiroda legutolsó adatai szerint eddig közel 1.150.000 lejárt okmány van, melyek mind megújításra várnak. Az utasok a légitársaság weboldalán, az Utazástervező térkép menüpont segítségével tájékozódhatnak a legfrissebb beutazási feltételekről, de indulás előtt javasolják az adott ország és város hivatalos konzuli weboldalát is ellenőrizni a problémamentes utazásért. A különböző védettségi igazolványok elfogadásáról is az adott célország konzuli oldalán érdemes tájékozódni, hiszen a lista folyamatosan bővül, ám sok helyre továbbra sem elég az oltási igazolvány a beutazáshoz.


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.