A két tulajdonossal önmagában nem lenne gond, mert erre a kiírás lehetőséget adott, azzal azonban igen, hogy ehhez a privatizációs szervezettől nem kértek engedélyt. Ha bebizonyosodna, hogy a BAA elmulasztotta az engedélykérést, pályázatát akár meg is semmisíthetik. A Magyar Hírlap úgy tudja: a megoldás egy jogi kiskapu lehet. Információik szerint a BAA a pályázaton részt vevő BUD Holding megalakításakor jelezte a vagyonkezelőnek, hogy két tulajdonos jegyzi majd a céget, és ezt az ÁPV Rt. akkor nem kifogásolta. Fentiek azonban láthatóan nem akadályozzák a privatizációs szerződés aláírását. Batiz András kormányszóvivő szerdán bejelentette: az ÁPV Rt. ma várhatóan véglegesíti a szerződés szövegét, és egy héten belül alá is írhatják azt. Kóka János gazdasági miniszter tegnap úgy nyilatkozott: akár e héten sor kerülhet az aláírásra – értesült Magyar Nemzet Online.
BA-BAA szerződés
A Budapest Aiprort privatizációjának vesztesei egy jogi pontatlanságra hivatkozva megtámadhatják a BAA-val kötendő szerződést – értesült a Magyar Hírlap, mely úgy tudja: a BAA-pályázat azért lehet jogilag problémás, mert a reptér megszerzésére jogot nyert BAA International nem egyedüli tulajdonosa a nyertes projektcégnek (BUD Holding Vagyonkezelő Zrt.), hanem azt a brit anyavállalattal, a BAA Plc.-vel közösen jegyzi.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.