Baleset ért egy Emirates-gépet Dubajban

Leszállás közben balesetet szenvedett és teljesen kiégett az Emirates egyik Boeing 777-300-as repülőgépe a dubaji repülőtéren. Bár a légitársaság közlése szerint haláleset nem történt, később kiderült, hogy az egyik tűzoltó életét vesztette.

Az Emirates járata az indiai Thiruvananthapuram International Airportról érkezett Dubajba. A helyszíni fotók és videók tanúsága szerint a gép a hasán csúszva állt meg, a jobb oldali hajtóműve leszakadt, majd a repülőgép szinte teljesen kiégett - olvasható az Airportalon.

A légitársaság később hivatalos közleményben is megerősítette, hogy az EK521-es számú járatot baleset érte, a repülőgép fedélzetén 282 utas és a 18 fős személyzet tartózkodott. Hozzátették, hogy minden utas és a hajózó személyzet is biztonságban van, haláleset nem történt, de később kiderült, hogy munka közben az egyik tűzoltó életét vesztette.

A legfrissebb információk szerint a repülőgép alacsony magasságon átstartolást próbált végrehajtani, a személyzet el is kezdte a futóművek behúzását, azonban a repülőgép nem tudott emelkedni és végül földnek csapódott.

A dubaji repülőteret lezárták, az összes induló járatot törölték, a már levegőben lévő érkező járatokat pedig visszafordították, vagy más repülőterekre irányították át.

A balesetet szenvedett Boeing 777-300 típusú repülőgép 2003. márciusában hajtotta végre első felszállását, azaz mintegy 13 és fél éves volt. Az Emirates légitársaság ugyanezt a típust közlekedteti budapesti járatán is.

 

Forrás: AIRportal.hu


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.