Bécsben jövőre véget vetnek a felhőtlen e-rollerezgetésnek

Sok volt a panasz, ezért az osztrák főváros jövő évtől újraszabályozza a közösségi e-rollerek használatát. Ezentúl nem lehet járdán leparkolni a kölcsönjárművet, minden roller helyzetét nyomon követik és automatikusan leállítják a járművet, ha olyan helyre hajtanak be vele, ahol nem szabad használni. A kereslethez igazítják a rollerek számát is.

A Bécsi Mobilitási Ügynökség megbízásából készített felmérés is megerősítette a bécsiek szubjektív véleményét: szigorítani kell a közösségi e-rollerek használatát, mert még mindig túl sok a forgalmas helyeken, járdákon szanaszét hagyott jármű, és balesetveszélyesek is. Ráadásul a rolleresek sokszor túl gyorsan mennek és oda is behajtanak, ahol semmi keresnivalójuk.

A megkérdezettek 86 százaléka tartott szükségesnek szigorúbb szabályozást. A legnagyobb probléma a parkolással van: a felmérésben résztvevők 91 százaléka – és a gyakori használók 100 százaléka - vélekedett úgy, hogy újra kell szabályozni, hol lehet letenni a járműveket, és hol nem.

Az intézkedések egyik központi eleme, hogy egymáshoz igazítják a keresletet és a kínálatot. Vagyis a belső kerületekben, ahol eddig túl sok volt a jármű és a panasz, erősen korlátozzák az elérhető kölcsönrollerek számát. Míg korábban az öt szolgáltató kerületenként összesen 2.500 járművet adhatott bérbe, addig az új szabályozás szerint az 1. kerületben összesen 500 jármű lehet csak, a 2.-9. és 20. kerületben pedig kerületenként összesen 1.500. A külső kerületekben viszont – például metrók végállomásánál –, ahol eddig túl kevés közösségi roller volt, növelik az elérhető járművek számát.

Az új szabályozás keretében átalakítják az e-rollerek parkolását is. A járműveket tilos lesz letenni a járdán, kizárólag mikromobilitási pontokon és autók számára kialakított parkolóhelyeken lehet leállítani azokat. Ennek érdekében 2023 végéig városszerte összesen 200 rollerállomást és mikromobilitási pontot hoznak létre és technikailag lehetetlen lesz, hogy ha valaki 100 méterre van egy-egy ilyen állomástól, akkor ne itt adja vissza az e-rollert.

A szabályszerű parkolást a szolgáltatók által fenntartott rollerfelügyelők ellenőrzik, de a jövőben a közterület-felügyelőknek is lesz ilyen jogkörük. Ráadásul minden egyes jármű helyzetét valós időben nyomon lehet követni, de utólag is meg lehet határozni. A szabálytalanul leparkolt rollerekért a szolgáltatókat büntetik meg, akik viszont továbbháríthatják a felhasználókra a bírságot.

A technikai fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben definiálni lehet majd olyan területeket a városban – például egészségügyi intézmények környéke, önkormányzati lakótömbök -, ahova nem szabad közösségi e-rollerrel behajtani. Ha valaki mégis ide merészkedik, a rendszer automatikusan leállítja a járművet. Olyan területeken pedig, ahol sebességkorlátozás van érvényben – például sétálóutcák – automatikusan lefékezi az e-rollert.

Az osztrák főváros a jövőben nemcsak a közösségi e-rollerek használóival, de magukkal a járművekkel szemben is magasabb követelményeket támaszt: az e-rollereket két, egymástól független fékberendezéssel, irányjelzővel és hangjelzés kiadására alkalmas eszközzel is fel kell szerelni. Szintén alapkövetelmény a kitámasztó, amely szélben is megakadályozza a jármű feldőlését. Rendszám viszont egyelőre nem kell rájuk.

 

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, Eurocomm-PR Budapest


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.