Bécsben nyit bázisrepülőteret az Eurowings

Bécs lett az Eurowings légitársaság európai központja, a schwechati repülőtérről novemberben indulnak a cég első járatai, a jegyek szerdától kaphatók.

Az osztrák főváros az első, Németországon kívüli központja a Lufthansa diszkont légitársaságának. A Lufthansa közlése szerint a mostani döntés a cég terjeszkedésének és további bázisok nyitásának kiindulópontja.

Pilótákat első körben a Lufthansa-csoporton belül toboroznak, a korábbi tervek szerint a szintén Lufthansa érdekeltségű Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársasághoz felvett pilóták ősztől az Eurowings-gépeket fogják vezetni. Augusztus második felében külső pályázók számára is elérhetők lesznek az álláshirdetések, szeptember második felétől pedig a légi személyzet helyeit is kiírják.

Az Eurowings-gépek a Bécs-Schwechat repülőtérről szállnak fel, az európai útvonalakon Airbus A320-as típusú gépeket használnak. A második Airbus A320-as repülőgép 2016 márciusában áll forgalomba. Mindkét utasszállítót az Austrian Airlines fogja üzemeltetni.

Az első járatok novemberben indulnak többek között Londonba, Palma de Mallorca városba és Hamburgba. A jegyek ára csomagdíjjal együtt 33 eurónál (alig több mint tízezer forint) kezdődik, és már szerdától foglalhatók.

A foglalás az eurowings.com internetes oldalon történhet, ahonnan a felület rögtön továbbirányít a Germanwings, a Lufthansa másik diszkont légitársaságának oldalára. A korábban közölt koncepció szerint a Germanwings beolvad az Eurowingsbe, amelynek bővül a flottája és a tevékenységi köre.

A Eurowings első hosszú távú járataira már márciusban megkezdődött a jegyértékesítés, a járatok októberben indulnak Kölnből Dubajba, a Karib-térségbe és Thaiföldre.

Forrás: MTI/Turizmus Online


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.